BORENSZKI ERVIN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A nyilvánosság, adatvédelem kérdésével többen foglalkoztak. A törvényjavaslat 24. §-a foglalkozik ezzel a kérdéssel, a támogatást igénybe vevők adatainak nyilvánosságával.

(13.30)

Örülök annak - mint a bevezetőben is szó volt már erről -, hogy egyfajta politikai konszenzus felé közelítünk ebben a kérdésben, ez már a bizottsági vitában is körvonalazódott. Annál is inkább örülök ennek, hiszen valahol Magyarországon 2006-ban, az országgyűlési választási kampányban egy képviselőjelölt arra gondolt, hogy nyilvánosságra hozza, és egy újságban közzéteszi, hogy az adott választókerületben kik kaptak támogatást, ilyet-olyat, kik jutottak hozzá közpénzhez. Képviselőtársaim - ilyen szlengben szólva -, ne tudják meg, hogy milyen felháborodást váltott ki ez a dolog, és egy bizonyos politikai oldalhoz kötődő vállalkozók, magánszemélyek voltak azok, akik ezt a képviselőt a választási bizottságnál is megtámadták. Pedig ez a képviselő nem is arra volt kíváncsi, mint Ángyán képviselőtársam, hogy derüljön ki, ki a Philip Morris vagy a magyar királynő, hanem csupán azt gondolta, hogy aki közpénzhez jut, aki támogatást vesz igénybe - él azzal a lehetőséggel, nem zárkózik el -, akkor a személyiségi jogai mögé ne bújjon, hanem a közösség felé ezzel a támogatással számoljon el.

Maximálisan támogatni tudom azt, hogy terjesszük ki a direkt támogatások körére is, amit a vidékfejlesztési támogatásoknál kötelezően teljesíteni kell. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu