VÉCSI ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvénytervezet kapcsán az erdőről és az erdő védelméről, valamint a növényvédelemről szóló törvények módosítására szeretnék kitérni.

A választásom azért esett erre a két törvényre, mert kiemelten fontosnak tartom az erdőgazdálkodást és az erdő védelmét. Ugyanis Magyarországnak közel egynegyede erdő, és ez nemcsak az ország tüdejét jelenti, hanem gazdasági, turisztikai, természetvédelmi és más szempontból is jelentős. Így egyetértek mindazokkal, akik azt mondják, a telepítés mellett átgondolt programra is szükség van annak érdekében, hogy a már meglévő állományt megfelelően nevelni, gondozni és megvédeni lehessen. Ugyanis nem mindegy, hogy gondozott vagy elhanyagolt erdők borítják az ország területét, hogy mehetünk-e sétálni, kirándulni hétvégenként, ápolt vidéki tájat láthatunk, ahová érdemes visszatérni, avagy illegális fakitermelés miatt elhagyott, rendkívül nagy károkat okozó és szomorú, lehangoló látványban van részünk.

Ezért támogatom azt a módosítást, amely az erdővédelmi bírság legkisebb mértékét 5000 forintra, a felső határát pedig 50 ezer forintról 200 ezer forintra emeli. Mondjuk így, hogyha az erdő látogatója fakitermelést végez anélkül, hogy arra jogosult lenne, köbméterenként 30 ezer forint erdővédelmi bírsággal büntetheti a hatóság. Reményeim szerint ez az intézkedés hozzájárulhat a tevékenység visszaszorításához.

Ezért fontos, hogy aki a fakitermelési munkavégzésnél engedéllyel rendelkezik, az erdőhatóság felszólítására be is tudja mutatni ezt az engedélyét. Úgyszintén veszélyben van az erdei terméknek a szállítója is, ha felszólításra nem tudja bemutatni a hatóságnak a szállításra vonatkozó igazolását. Ami a törvény módosításának indokát még szolgálja, az az, hogy a fás szárú, energetikai célú ültetvények telepítésének korábban még nem volt hagyománya hazánkban, ezért ezt a speciális kérdéskört a jogi szabályozás nem érintette. Ennek érdekében módosítani szükséges az erdőtörvényt azért, hogy a fás szárú, energetikai célú ültetvényeket külön lehessen választani a hagyományos erdőktől. Az energetikai célú, fás szárú ültetvények ugyanis nem tartozhatnak az erdőtörvény hatálya alá, mivel azok nem szolgálják az erdővel szemben támasztott közérdekű célokat. Így a fás szárú energetikai ültetvények telepítésének, nyilvántartásának és megszüntetésének szabályai ezzel elhatárolódnak az erdei fák telepítésének, nyilvántartásának az erdőtörvénybe foglalt szakmai szabályától.

Tisztelt Ház! A növényvédelemről szóló törvény módosítását pedig azért emelném ki, mert szigorítja a parlagfű elleni közérdekű védekezés elrendelését a jelenlegi szabályozáshoz képest, mert az nem kötelezettségként, hanem lehetőségként fogalmazta meg a védekezés elrendelését. A parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatását a költségvetés a 2004. évtől biztosítja. Így a 2007-es évi költségvetési törvényben erre a célra 400 millió forint áll rendelkezésre.

A módosítás más hiányosságot is pótol; például a növényvédelmi hatóság kiszabható növényvédelmi bírságát a típusminősítéssel nem rendelkező vagy időszakos felülvizsgálaton részt nem vett növényvédelmi gépek forgalmazójával vagy használójával szemben. Üdvözlendőnek tartom államtitkár úr azon kijelentését, amelyet az általános vita megkezdésénél ismertetett, miszerint meg fogják teremteni annak a lehetőségét, hogy a korszerűtlen növényvédő gépet az átlagos géptámogatásnál magasabb összegű támogatásra lehessen cserélni. Ezenkívül a módosítás a jogkövető magatartásra is ösztönöz, ugyanis a növényvédelmi bírság összegét 2 millió forintról 5 millió forintra emeli.

Tisztelt Országgyűlés! Az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat a jogharmonizációs módosítások mellett kiterjed a törvények szabályainak olyan korrekcióira, amelyek nem halaszthatóak, ezért annak elfogadását javaslom és támogatom. Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

(15.20)

Forrás: parlament.hu