BEDŐ TAMÁS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Erre az egy pontra tényleg már csak egy gondolattal térek vissza. Ugyanazt szeretném mondani, mint Demendi képviselő úr, hogy nem az az egyetlen bírálati szempont, hogy ki mikor adta fel a pályázatát. Ezt ugyanúgy leminősítik. Ha van egy százpontos skála, akkor egy 35 pontos pályázatra nem írják rá, hogy nyert, csak azért, mert elsőként érkezett be. Ezt én így látom.
(21.20)
A másik pedig, hogy nem kizárólagosan ez az egy pályázatértékelési szempont vagy sorrendiségi szempont van. Van az arányosítás, ugyanúgy ott van a sorrend felállítása és mindezek kombinációja. Hatvan jogcím lesz. Majd amikor kifut a teljes program, és meg lesz hirdetve, ezek közt biztos lesz olyan, akár a gépbeszerzés, akár a fásszárúak, amik most meg vannak hirdetve, amiknél pont az a lényeg, hogy minél gyorsabban pörögjön, hiszen ezek viszonylag egyszerűbb pályázatok, ezekhez nem kell bonyolult üzleti tervet lerakni. Úgy gondolom, hogy van létjogosultsága ennek a pályázatelbírálási szempontnak is, pont azért, hogy haladjon is.
Ehhez kapcsolódóan még egy dolog: a 19-esről nem nagyon beszélünk, ez a bizonyos határozat vagy szerződés kérdése. Úgy gondolom, hogy ez a pont is, a 13. és 19. is azzal, hogy ezeket a gyorsító elemeket beviszi, hogy ott például határozottan meg van állapítva, és sokkal gyorsabb metodika van, pont azt segíti elő, hogy minél gyorsabban hozzájuthassanak a pályázók és a termelők azokhoz a forrásokhoz, amire igazából ezt az egész vidékfejlesztési programot kitalálták. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés