DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy látszólag kis jelentőségű ügy van előttünk, azonban ha nem is egy órában, de néhány bevezető mondatot csak mondanék róla, mert a becsületsértés, rágalmazás mint magánvádas büntetőeljárás 16 év óta nincsen rendben a magyar jogi szabályozásban, sem a bírói értelmezésben.
Most csupán annyit idéznék fel, hogy miközben a közvádas ügyekben a nyomozó hatóságon, az ügyészségen és végül a képviselő esetében a legfőbb ügyészen, tehát többszörös mérlegelésen keresztül kerül az Országgyűlés elnökéhez, majd onnan a bizottsághoz, majd az Országgyűléshez az adott ügyben a mentelmi jog felfüggesztésének problémája, a magánvádas ügyeknél az történik, hogy az adott területi bíróság eljáró bírója, nyilván a bírói függetlenségből is következően, semmilyen más társas mérlegelésben lehetőséget nem kaphat, ezért a bíró továbbítja a magánvádas indítványt az Országgyűléshez.
Sok esetben előfordult az első időszakban, hogy még a felfüggesztést sem kérték, mert tudjuk, hogy a jogállási törvényben az szerepel, hogy a mentelmi jog alól ki van véve a becsületsértés és rágalmazás, de néhány sorral arrébb viszont az is szerepel, hogy a mentelmi jog felfüggesztése nélkül büntetőeljárást magánvádas ügyben sem lehet természetesen indítani.
2001 óta már ez a gyakorlat helyreállt, és közben néhány hónappal ezelőtt módosítottuk a törvényt, hogy a közszereplők egymás közti becsületsértés-, rágalmazásszerű ügyei általában lehetőleg ne tartozzanak bele, ne legyenek bírósági útra vihetőek, kivéve, ha tudatosan valótlant állít valaki valamiről. Így van a tényállás. Ez viszont fölveti, hogy továbbra sincs a magyar parlamentben etikai bizottság.
Ugyanakkor előfordult most a negyedik vagy ötödik alkalommal az öt ciklus alatt, hogy az eljáró bíró egyszerűen mindenféle kommentár nélkül megküldte a feljelentést, a magánvádas indítványt az Országgyűléshez, mégpedig úgy, hogy semmilyen tényállás abból nem volt kiolvasható. Nagyon sok esetben előfordult, hogy nem is lehetett érteni, miről van szó, hogyan keveredik bele az érintett képviselő ebbe. Ezért adott esetben, néhány esetben visszaküldtük az eljáró bírónak, hogy lehetőleg pontosítsa a tényállást, hiszen az országgyűlési képviselők a mentelmi jogról, ami azért egy fontos jog a parlament esetében, csak akkor tudnak dönteni, ha nagyjából ismerik a tényállást.
Itt, ebben az esetben még egy kis csavar történt. Megküldtem a bizottság nevében a bíró hölgyhöz a felkérést, segítsen bennünket abban, hogy mégis megpróbáljuk felismerni, miről van szó, a feljelentésnek mi lenne a tárgya, mi a vád tárgya. A bíró ezt az egészet továbbküldte az ügyvédhez, aki aztán egy levélben kifogásolta: hogyhogy nem látja a mentelmi bizottság, hogy mi a tényállás tárgya. Föl is hívta a figyelmet, hogy világosan benne van az iratban - és az az irat, amire hivatkozott, nincs benne továbbra sem a látókörünkben.
Itt tehát az a helyzet, hogy Tóth József képviselő úr is kifejezte értetlenségét, hogy nem érti, hogy ő ebbe hogyan keveredett bele, mert látták az iratból, arról szólt, hogy a Blikkben megjelent egy cikk, hogy a polgári polgármester azt állította, hogy őróla azt állítják, miszerint ő meg akart veretni három önkormányzati képviselőt, akik közül az egyik most országgyűlési képviselő lett. De nevet az újság sem említett, és végül valamilyen rendőrségi kihallgatás alkalmával elhangzott az egyiküknek a neve. A lényeg az, hogy így történt, hogy 2004 óta ez az ügy szépen megy előre.
Két utat választhatott volna a mentelmi bizottság: megint visszaküldjük a bíróságra azzal, hogy továbbra sem tudjuk feltárni, hogy miről kell nekünk itt dönteni, mit követett el Tóth József a magánvádló szerint vagy az ügyvédje szerint.
Végül is azt az utat választotta a bizottság egyhangúlag, hogy ez a huzavona csökkentené a parlament tekintélyét, és ezért arra a következtetésre jutott, hogy egyhangúlag azt ajánljuk az Országgyűlésnek, hogy Tóth József kiismerhetetlen tényállás körüli ügyben szóba kerülő mentelmi jogát ebben az ügyben ne függessze fel. Tehát még egyszer: a bizottság egyhangúlag azt ajánlja önöknek, hogy a további vizsgálódásokat megszakítva most döntsenek ebben a kérdésben, és teljes konszenzus volt ebben a bizottságban.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés