SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy percig tartanám föl az Országgyűlést a gondolataimmal. E helyről is a tőkeszegény hazai kis- és középvállalkozások nevében szeretném megköszönni az Alkotmánybíróságnak ezt a döntést, ami jelentős mértékben segíti, segítheti jó néhány kis- és közepes vállalkozás működését, illetve a támogatást szeretném ahhoz a kezdeményezéshez adni, hogy itt a kormány, belátva az ellenzék javaslatát, végül is visszamenőlegesen ezt az adót nem kívánja beszedni.
Itt elhangzott, hogy 55 milliárd forint kieséssel számol a kormány. Azért tegyük hozzá, hogy az idén bevezetett szigorítások további 400-450 milliárd forintot vesznek el, ennyi forrást vonnak ki a hazai vállalkozói szektorból.
Utolsó gondolatként csak azt szeretném felvetni, hogy szeretnénk bízni abban, hogy a kormány okulva ebből a fiaskóból, a jövőben a hazai vállalkozásokat nem a kollektív bűnösség elve alapján kívánja megsarcolni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés