DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tévénézők! Rádióhallgatók! A mai nap, hála istennek, egy olyan vitára került sor, amely a "Vidékfejlesztés vagy falurombolás?" címet viseli. Úgy gondolom, amikor ezt a címet megfogalmazták, nem gondolták azt, hogy a végére a kormánypárt részéről többen maradunk, mint akik ezt kezdeményezték. Számunkra ténylegesen fontos a vidék, számunkra meghatározó fontosságú az, hogy ezen a területen mi történik. Mondjuk ezt azért, mert meg vagyunk győződve arról, hogy jövőnk és Magyarország jövője a vidék fejlesztésével, a vidék fejlődésével egyenes arányban van.
A XX. századot és a XIX. századot kutatva több kutató is azt mondja, hogy az egyes korszakoknak azok voltak a nyertesei, ahol a tudás a vidéket segítette. Ha visszagondolunk, ez Magyarországon a hetvenes évek és a nyolcvanas évek időszaka. Ma sokat beszélgettünk - és nincs itt egy-két képviselőtársam, akinek a véleménye megosztotta itt a hallgatóságot -, ez az integráció időszaka volt vidéken.
Nagy örömömre szolgált e vasárnap, amikor az Európai Unió 50. évfordulóját ünnepeltük, és abban a községben lehettem, ahol főagronómus voltam. Ott megkerestek az emberek, és kérdezték: tetszik emlékezni arra, hogy egy hold háztáji paprikából egy fél Zsigulit tudtunk vásárolni? És mondtuk tovább ezeket az értékeket. Úgyhogy itt szeretném elmondani, hogy igen, az üzemméret határozta meg az eredményünket. Ne tévesszék össze, nem a birtokméret! Azon az oldalon ülnek olyanok, akik a birtokméretet és az üzemméretet összetévesztik. Ez a világon nem így van! Az üzemméret a versenyképességet jelenti, és nyolc-tíz birtokos egyesülhet, hogy eredményes legyen. (Dr. Ángyán József: Piacra jutás!)
Vagyis mi azt szeretnénk, hogy a jövőben is egy olyan mezőgazdaság alakuljon ki, ahol közös céljaink érdekében képesek vagyunk egyesülni, képesek vagyunk közösen eszközt vásárolni, azért, hogy a piacon versenyképesek legyünk. (Dr. Ángyán József: Úgy bizony!) Ebből adódóan szeretném azt, ha a mai vitanap legalább abban hozzájárulna, hogy egyetértenénk, Magyarország vidékének versenyképessége azon múlik, hogy közös érdekeink céljából össze tudunk-e fogni.
Amikor közös érdekeinket határozzuk meg, akkor pedig itt a lehetőség, a LEADER. A LEADER adja azt a lehetőséget, hogy felkutassuk, meghatározzuk, hogy mely településeknek milyen közös értékei vannak. Szintén saját választókörzetemből tudnám mondani, számunkra a borút hozza az, hogy az ott lévő polgármesterek, az ott lévő gazdák tudnak társulni azért, hogy az észak-magyarországi területen, abban a régióban közös céljainkért tudjunk tenni. Nagyon fontos, hogy aki a jövőjét meg tudja fogalmazni, és nem frázisokat, nem populista módon mondja az egészet, az gyakorlatilag tud pályázni.
Képviselőtársaim! Pályázni kell! Az európai uniós lehetőségek ezt adják, nem osztjuk a pénzt. Lehet, hogy ez megszokás volt. Itt a pénzre pályázni kell. Pályázni pedig csak az tud, aki tudással rendelkezik. Én azt gondolom, hogy ennek is megvan a nagy lehetősége, hiszen ott állnak minden egyes kistérségnél a különböző tanácsadó testületek. Sokat teszünk azért, hogy lehetőség szerint minél több eredményes pályázat szülessen.
Ha feltesszük a kérdést, hogy miért cselekszünk így, akkor azt mondjuk, azért, mert mi is azt szeretnénk, ha a jelenleginél jóval többre jutna ez az ország, jóval többre jutna ez a vidék. De tessék elhinni - és legalább ebben legyünk egységesek, és fogjunk össze -, soha nem volt akkora lehetősége Magyarországnak arra, hogy a jövőjét meghatározza, előre tudjon lépni, mint az elkövetkező hét évben. Nem hiszem, hogy vidéki és városi emberek ne tudnának abban összefogni és egyetérteni, hogy számukra az ott élő emberek jelene, jövője lesz a meghatározó.
Azzal a gondolattal fejezném ki, amikor a vitáról beszélek, hogy Széchenyi-Eötvös vitáját hozom, amikor ők azon vitatkoznak, hogy mi kell jobban, Lánchíd vagy falusi iskola, mi kell jobban, Akadémia vagy falu. Ma már tudjuk, hogy mind a kettő kellett. Én azt szeretném, hogy ebben az okos vitában az elkövetkező időszakban ellenzék és kormánypárt azon vitatkozna, hogy miként lehet Magyarország sikeresebb, hogyan lehetne összefogni a közös siker érdekében.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés