RÓZSA ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy Szalay képviselő úr említette azt, hogy Kétpónak a polgármestere itt ül körünkben, mert én az arcán mást is látok. Látom azt, hogy itt nem egy falurombolásra gondol, hanem egy vidékfejlesztésre.

Miért és mire alapozom ezt? Arra alapozom, hogy Kétpón, kérem szépen, nagyon szépen felújított iskola van, az óvoda is nagyon szépen megújult. Hozzá kell tenni, hogy az előző ciklusban - a fideszes időszakra gondolok - egy nagyon szép házat tudtak létrehozni, amely a polgármesteri hivatalnak otthont ad, tehát nagyon-nagyon jó dolog ez. Ugyanakkor Kétpó polgármestere boldog lehet azért, mert megmaradt a mezőtúri kórház, fejlődik ez a térség a tekintetben is, hogy új mentőállomást kapott Túrkeve központi forrásból. Ugyanakkor Kétpó polgármestere nyugodt lehet azért is, hiszen a tűzoltóság a térségben rendkívüli módon fejlődik, hiszen a mezőtúri tűzoltóság egy közel százmillió forintos, nagynyomású fecskendőben részesült nemrégen, illetve Kisújszállás is egy tűzoltóautóban.

Ugyanakkor a kistelepüléseknek a polgármesterei boldogok lehetnek azért is, személy szerint a kétpói polgármester, mert tavaly kezdődött el a 120-as vasútvonalnak a fejlesztése, amely azt eredményezi, hogy egy 160 kilométer/órás pályát fognak kiépíteni, amely pálya lehetővé teszi azt, hogy így Kétpó, Pusztapó és a környező kistelepülések lakói is gyorsabban el tudják érni Budapestet, illetve el tudják érni a megyeszékhelyet.

Tehát nagyon sok olyan dolog van, amely miatt egy polgármester boldog lehet. Természetesen azért dolgozunk Kétpó polgármesterével is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a hibákat kijavítsuk, és minél több pozitívumot tudjunk felsorolni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu