VARGA JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy fél napra beköltözött hozzánk Svájc, úgy tűnik, mintha svájci állampolgárok lennénk, és ebben az országban semmi gond nem lenne.
Szeretnék idézni néhány adatot egy háttéranyagból, amit nem az ellenzék, hanem a kormányzat készített egy törvényjavaslathoz. Magyarországon a 17 éves gyermekek 13 százaléka, tehát 260 ezer gyermek él olyan családban, ahol senki sem dolgozik, egyik szülő sem. 420 ezer gyermek él mély szegénységben, és 850 ezer gyermek él vegetációban - írja egy kormányzati anyag.
Nos, a mai nap témája a "Vidékfejlesztés vagy falurombolás?", és engedjék meg, hogy megtoldjam még a címet: vagy népirtás. (Gőgös Zoltán: Észnél legyünk!) Beszéljünk először a falurombolásról! Önök iskolákat, óvodákat zárnak be, növelik a szegregációt. Postákat, kórházakat zárnak be. Megnehezítik az emberek közlekedését, mindemellett a munkanélküliség 7,5 százalékos. Önök olyan jó jövőképet jósolnak a magyarországi cigányságnak, ami számunkra elfogadhatatlan. Meg kellene érteni, hogy nincs sikeres Magyarország polgárosodó cigányság nélkül. És amit az előbb elsoroltam, ha arra még rátesszük azokat a terheket, ami miatt én azt állítom - és ez egy erős kifejezés -, hogy a cigányság szempontjából népirtás folyik Magyarországon, azokat a következő adatokkal támasztom alá.
Ha egy népcsoport - 500-800 ezer emberről beszélek - 80 százalékának nincs munkája - Magyarországról beszélek, az Európai Unió tagjáról -, 3 százaléka sem érettségizik le, 0,1 százaléka sem jut el a felsőoktatásba, akkor mi vár ezekre az emberekre önök szerint?
(15.30)
Önök vallják be - Arató államtitkár úr szokta mondani, ma ugyan nem hangzott el -, hogy több mint ezer iskolában van szegregáció a cigányság számára. Hogy lehet ebből előrébb lépni, ha önök ma végig arról beszéltek, hogy egy sikeres ország sikeres vidékfejlesztése folyik? Nem az folyik, tisztelt képviselőtársaim. Önök folyamatosan csodaszerről beszélnek, mindig kitalálnak valami csodaszert. Ez a kormány már volt az adócsökkentés kormánya, volt "a családi pótlékot az égig növeljük" kormánya, volt a reformok kormánya - azok megbuktak -, és ma hallom, hogy most a LEADER-program kormánya.
Majd tájékoztassanak már arról, hogy tulajdonképpen hol folyik ez a program, mert mi, romák ebbe egyáltalán nem csatlakozunk be, és végre vallják már meg, hogy önök a megtévesztés kormánya, és ezt a megtévesztést fejezzék be!
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés