ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr által adott választ. Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a miniszter úr válaszát 130 igen szavazattal, 86 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Katona Kálmán, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, interpellációt nyújtott be a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez: "Rendben lévőnek tartja a KVVM, azaz a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság és elődei körül történteket?" címmel. Öné a szó, képviselő úr.

(14.40)

Forrás: parlament.hu