BARABÁSNÉ CZÖVEK ÁGNES, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament jó néhány bizottsága megtárgyalta, úgy tűnik, ezt a törvényjavaslatot, így a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság is. A többségi véleményt ismertetem.
A költségvetési bizottság elsősorban azt vette figyelembe, hogy ez a törvényjavaslat egy megállapodásra épül, és mennyiben felel meg vagy nem felel meg ennek a megállapodásnak. Úgy fogalmaztuk meg, hogy az abban foglalt néhány pontnak megfelel - hiszen ez egyfajta feladat elindulását jelenti -, hiszen majd lesz még a kormánynak kötelezettsége, ha a szabályozást teljes egészében be akarja tartani. Az első lépést megtette, az abban foglalt határidőre a törvényjavaslat elkészült, és a parlamentnek benyújtásra került.
Ha a tartalmi részét nézzük, maga a törvényjavaslat - minden képviselőtársam elmondta, nem akarom vele untatni a tisztelt Házat - a teljes köztisztviselői, közalkalmazotti szférát felöleli, az állam és az önkormányzat előrehozott egyfajta kifizetést ezen a területen vagy ezt javasolja ebben a törvényjavaslatban. Elsősorban a megállapodás tiszteletben tartása miatt többségi véleményként a bizottság mindenképpen támogatja. Azt tudomásul vettük, hogy a sürgősségi tárgyalást nem fogadta el a parlament, de úgy látjuk, hogy a július 1-jei bevezetés nincs veszélyben ennek kapcsán.
A költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság 16 igen, 3 nem és 4 tartózkodás mellett támogatásra javasolja és érdemesnek tartja.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés