KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Bár azzal fejeztem be, hogy a víz mennyisége, a vízszint kérdése talán nem lesz központi kérdés az elkövetkező időszakban, egy bizonyos: sok mindent megtettünk azért, hogy a Balaton ismét kiemelkedően fontos szerepet játsszon a hazai turizmusban és az idegenforgalomban is, de azt gondolom, hogy nagyon komoly kihívás előtt áll a térség.
Az M7-es autópálya elkészülte nemcsak kulturált körülményeket teremt a Balatonnál, hanem egyszerre kihívás is, hogy hogyan tudjuk majd az M7-esen elrobogó potenciális turistákat, belföldieket és külföldieket lehívni az autópályáról, és megmutatni a Balaton szépségét. Éppen ezért azt gondolom, nagyobb a felelősségünk és a lehetőségünk, hogy a természetes környezetet, a Balaton szépségét, gazdag élővilágát és szép természeti és épített környezetét mutassuk be - ezen kell dolgoznunk a következő években, önökkel közösen. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés