NAGY JENŐ (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Úgy gondolom, a Balaton életében napjainkban egy minőségi változás megy végbe, reményeink szerint a balatoni idegenforgalom életében is. Ehhez a környezetvédelmi beruházások mindenképpen hozzátartoznak.
Én azok közé tartozom, meg tartoztam korábban is, akik nem teljesen nyugodtak a vízutánpótlást illetően. Úgy gondolom, és úgy gondoljuk sokan, hogy a vízutánpótlás lehetőségének megteremtésén változatlanul gondolkodnunk kell, mert nem biztos, hogy a természet mindig a segítségünkre lesz, és akkor ne álljunk egy megoldhatatlan helyzet előtt.
Én még egyszer köszönöm, és úgy gondoltam, amikor a kérdésre készültem, hogy Persányi miniszter úr fog válaszolni. Nem kevesebb nekem az államtitkár úr válasza sem, de a miniszter úrnak szerettem volna megköszönni, így a távollétében köszönöm meg azt a segítőkész szakmai, emberi magatartást, amit a Balaton környékén élők irányába tanúsított.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés