BARABÁSNÉ CZÖVEK ÁGNES, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság a 2007. évi költségvetésről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosítását megtárgyalta. Ennek során érintette a fő kérdést, a 13. havi kifizetés módját, a további tartalmi kérdéseket, valamint a formai átvezetéseket, módosításokat, amelyeket a törvényjavaslat tartalmaz. A bizottság ülésén a legnagyobb vitát a 13. havi illetmény 2007-re előrehozott fizetése váltotta ki. Szinte újra lefolytatta a bizottság ennek kapcsán a T/2667. számú törvényjavaslat vitáját.
A törvényjavaslat ebben a témában arra irányul, államtitkár úr is részletezte, hogy a szakszervezetekkel kötött megállapodás alapján legyen mód a 13. havi illetmény részletekben történő kifizetésére 2007-ben. A módosítási javaslat ezen részét költségvetési szempontból kétféle módon is megközelítette a bizottság, egyrészt mit jelent az államháztartás szempontjából, másrészt hogyan érinti az önkormányzatokat. Azt tisztáztuk a bizottsági vita során, hogy a közszférának 2007. évben megelőlegezett kétheti jövedelem az eredményszemléletű elszámoláson nem változtat, kétségtelen, hogy a pénzforgalmi egyenleget mintegy nettó 35 milliárd forinttal érinti. A bizottság többsége úgy vélte, hogy ezt az egyenlegromlást azok a többletbevételek, amelyek már most, az első negyedév során is látszanak akár az adórendszerben is, tudják kompenzálni.
Ami az önkormányzati félelmeket illeti a 13. havi illetménykifizetési kötelezettség kapcsán, maga a bizottság is fontosnak tartja, hogy ennek fedezetét az önkormányzatok megkapják 2007-ben s a következő években is. 2007-ben a költségvetési törvény a céltartalékból tudja az év közben felmerülő, bérekhez kapcsolódó juttatásokat fedezni, ezt mindenképpen fontosnak tartja a bizottság, és biztosítottnak is látja a kifizetést a céltartalékból.
A költségvetési törvény módosítása során tisztáztuk, hogy ebben a törvényjavaslatban a pénzforgalmi egyenlegre vonatkozó, azt rontó vagy javító további tétel nincs, bár mindenképpen kedvező, hogy a Forma-1-re vonatkozó javaslatnál a kedvező átváltást követően felszabadult további mintegy 400 millió forint, és ez egyéb sportcélokra is fordítható.
Mindenképpen tartalmi változtatásként jelentkezik a törvényjavaslatban az MFB Zrt. részére a kormányzat által biztosított eldöntött projektek finanszírozására 100 milliárd forintnyi kamattámogatási lehetőség, ugyanakkor, ahogy államtitkár úr is említette, a Hitelgarancia Zrt. esetében már nem korlátozza a törvényjavaslat, hogy milyen cégek ügyeinél vállalhat saját kockázatára kezességet.
Beemelődött a törvényjavaslatba a vizitdíjnál az az eldöntött dolog, hogy azé és azt illeti a vizitdíj, aki beszedi. Ezt most a módosítás rendezi és beemeli a költségvetésbe.
Mindezek alapján a költségvetési bizottság 16 igen, 2 tartózkodás, 4 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak tartja a benyújtott törvényjavaslatot, és ajánlja mindezt a tisztelt Háznak.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés