DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Látom, az SZDSZ is aggódik - helyesen -, én is aggódnék a helyében, hogy mi lesz majd a 13. havi sorsa, főleg, ha az önkormányzatoknak kell kifizetni, és a kormányzat szép lassan kihátrál belőle a pénzügyi hátterét tekintve, és csak a kifizetési kötelezettségével fog találkozni. Az a néhány önkormányzat még az SZDSZ-nél is fog majd szólni, hogy ez komoly gond, és tönkre fogják tenni az önkormányzatok gazdálkodását.
De azért akkor jól fogalmazott. Ebben az évben végül is hány havi 13. havit fog kifizetni a kormányzat és jövőre mennyit fog kifizetni? Érdemes, hogy egyféle elszámolással számoljunk, mert hol a pénzforgalmi szemléletűt, hol az eredményszemléletűt hozzuk, és ezt még keverjük is, hogy az önkormányzatoknál ilyen szemléletű, a nagy költségvetésnél, az ország költségvetésénél egy másik szemléletű elszámolást csinálnak. Természetesen lehet ezt csinálni, ezt csinálták négy évig az előző időszakban is, trükkök százaival, pont ez lett, de úgy átvertek mindenkit, hogy már a végén önmaguk se tudták, hogyan áll az egész költségvetés. És most akkor beszélnek a politika általános felelősségéről, és hogy nem szóltunk időben. Most szólunk időben, azt gondolom, helyes, ha szólunk, hogy ez nem jó irány. Már bocsánat, ma ugye, év közben vagyunk, a költségvetés vitájának helye az őszi időszakban van, szeptembertől decemberig. Miért kell most áprilisi benyújtással májusi költségvetési módosítást végezni? Nem joggal vetem fel akkor azt a kérdéskört, hogy hányszor akarnak még olyan alapvető intézményrendszerhez hozzányúlni, mint a 13. havi, és aszerint könyvelési tételként kezelni ezt a kérdéskört, hogy éppen a pénzforgalmi szemlélete mit kíván meg vagy épp az eredményszemlélete a költségvetésnek mit kíván meg?
Arra hívtam fel a figyelmet, hogy az önkormányzati szféra egyébként egy általánosan nehéz, eladósodási folyamatban van, nem kellene újból terhelni a továbbiakban.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés