SZÁNTÓ JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azt tapasztaljuk, tapasztalom a mai vitából, hogy a felszólalók legtöbbje támogatni szeretné ezt a törvényjavaslatot. Abban nem látszik semmilyen nagy különbség, amelyek a tartalmi módosításokra, a kisajátításokra, a vagyoni helyzet rendezésére, a nyomvonal-kijelöléssel kapcsolatos kérdésekre vonatkoznak, aztán ami a közcélú, közérdekű megfogalmazásban mutatkozik, ebben nem látszik az Országgyűlés pártjai között nagy különbség. Pedig ezek nagyon fontos elemei ennek a törvénynek. A legfontosabb elemeinek tartom én, mert minden közbeszerzésnél, amit a gyakorlatban, tapasztalatban élek át, minden közbeszerzésnél, minden hosszú átfutású termék gyártásánál, minden ilyen nagyberuházásnál, mindig az előkészítésekkel volt a legtöbb baj, lesz a legtöbb baj és van a legtöbb baj. Nagyon fontos, hogy egyetértsünk ezzel, és ezt együttesen tudjuk támogatni.

Meg fogják látni majd, a mai nap végén, nem tudom, az elnök úr hogyan fog határozni, hogy a vita lezárásáig vagy a munkanap végéig adja meg a lehetőséget Fónagy miniszter úr kérésére a módosítók befogadására. Én a munkanap végét javaslom, mert sok minden elhangzott itt. Kérem az elnök urat ennek az állásfoglalásnak a meghozására. Ugyanakkor meglátják, a módosító indítványokkal, amelyeket a mi képviselőcsoportunkból a képviselők kezdeményeztek, de tudom, más képviselőcsoportokból is, komplexszé fogják tenni a törvényjavaslatot azok a módosító javaslatok. A kormány képviselőit kérem arra, hogy jól meggondolva támogassák ezeket a módosítókat. A képviselők legtöbbje, szinte valamennyien jót akartak ebben a kérdésben.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu