LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Ház! A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája konszenzust, egyetértést sejtet. Ez elsődlegesen a kamaráknak a köszönhető.
Ők úgy próbálták a pártsemlegességet elérni, hogy mindkét oldalnak ugyanazokat a módosító javaslatokat küldték el. A módosító indítványaink így szövegezésükben megegyeznek, indokolásuk viszont nem teljesen, de ez, azt hiszem, részletkérdés. Bár lenne még hasonló fogadókészség például a Nagycsaládosok Egyesülete javaslataival kapcsolatban az ellenoldalon, de sajnos nincsen.
Vissza a kamarákhoz: a törvénymódosítás egyértelműen a kamarák megerősödéséhez vezet. Innen már szinte csak egy lépés az újból kötelező kamarai tagságig. Úgy gondolom, hogy a módosító indítványokkal kapcsolatban nyitott kapukat döngetünk. Öt módosító indítványunk közül kettő a salátatörvények ellen lépne fel. Két rendelkezést is az építési törvény módosításaként hoztak be, de nem ide való, ne hozzuk ide a kamarai törvény módosításához. Két javaslatunk ezzel foglalkozik.
A kamarai törvény módosítása elsődlegesen az etikai szabályok pontosítását tartalmazza. Ez azért nagyon fontos, mert a kamarák alapfeladatát, a szakmai, hivatásbeli ethosz erősítését szolgálja, és ez ezen szakmák - építész és mérnöki szakmák - alapvető érdeke. Itt tudomásom szerint a kamarák véleményét messzemenően figyelembe vették.
Egy másik fontos feladata ennek a törvénymódosításnak a szakmai névjegyzékek vezetésére vonatkozik. A tervezői és szakértői névjegyzékek mellett javasoljuk a felelős műszaki vezetők és műszaki ellenőrök névjegyzékének vezetését is, mivel ezek jogosítványa vizsgához kötött, ezt a tevékenységet csak képesítést szerzett mérnökök és építészek folytathatják.
A módosító javaslatunk harmadik rétege a kamarai titkárok és főtitkárok képesítését és szakmai gyakorlatát pontosítja. Azt javasoljuk, hogy azok is lehessenek titkárok, illetve főtitkár, aki nemcsak legalább öt év közigazgatási, hanem kamarai gyakorlattal is rendelkezik. Tesszük ezt azért, mert a kamarák köztestületként valójában átruházott, sajátos közigazgatási tevékenységet végeznek. Ezt indokolt törvényi szinten is elismerni.
Ezen módosító javaslataink elfogadása esetén a törvénymódosítást elfogadásra javasoljuk. Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés