FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Élvezettel hallgatom ezt a vitát. Magam is kapcsolódhattam volna ehhez korábban is, hiszen én is ilyen többpólusú kistérség képviselője vagyok. Úgy gondolom, nem is véletlen az, hogy most többen akarnak önálló kistérséggé alakulni, hiszen a ma érvényes törvények és ösztönzők hozzák ezt ki ezekből a településekből és kistérségekből. Mondok néhány példát. Ha például a leghátrányosabb helyzetű kistérséggel szemben a települések támogatása lenne a döntő elem, akkor nem lenne téma, hogy egy-egy kistelepülés melyik térségbe tartozik, mert megkapná a támogatást. Ha nemcsak a térségi központra akarnánk helyezni egy-egy funkciót, hivatalt, hanem egy kétpólusú kistérségnél megkaphatná a másik település is, például, vagy a kistérségi támogatásban a szavazati arányokat megváltoztatnánk, nem törekedne egy-egy csoport arra, hogy felülkerekedjen akár egy kisebb térség kialakítása révén is.

Úgy gondolom, hogy ezeket a törvényeket módosíthatjuk, most lesz lehetőségünk a települések besorolásával kapcsolatban is változtatni, és nyilván a többcélú társulásokkal kapcsolatban is. Azt hiszem, ott kell feltétlenül változtatnunk, mert ha ott értelmesebb rendszert, szabályokat alakítunk ki, akkor ez a törekvés mindenképpen korlátozható, amibe most az egyes települések vagy térségek belemenekülnek. Mert most erről van szó. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu