DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltáskor a rendszerváltó pártok nagy lelkesedéssel fogtak hozzá a demokratikus intézményrendszer kialakításához. Tizenhét év elteltével szomorúan mondhatjuk, hogy az ország lakosságának bizalma nagyon sok intézménnyel kapcsolatban bizony csorbult. Van azonban egy üdítő kivétel: ez pedig az országgyűlési biztosok intézménye, amely bevált, és amellyel szemben az ország bizalma, úgy érzem, ma is fennáll. Ezzel kapcsolatban engedjék meg, hogy megköszönjem az első ombudsmanok munkáját, Gönczöl Katalinnak, Majtényi Lászlónak és Kaltenbach Jenőnek, akik megalapozták azt a tekintélyt, amely ma is övezi az országgyűlési biztosok munkáját.

De ennyit a múltról, beszéljünk a jövőről, hiszen az Országgyűlés ismét ombudsmanok megválasztása előtt áll. A köztársasági elnök úr megtette a maga jelölését, és mielőtt ennek érdeméről szólnék, engedjék meg, hogy a jelölés módjáról hadd mondjak néhány szót. Mi a magunk részéről sajnáljuk, hogy a köztársasági elnök úr ismét a parlamenti pártokkal való egyeztetés nélkül tette meg a jelölését, és nem csupán azért, mert végül is ennek a parlamentnek kell meghoznia a döntését az ombudsmanok személyéről, hanem azért is, mert az elmúlt időszakban annyi fejmosást kaptunk a köztársasági elnöktől, hogy szerinte a demokratikus kultúra nincs azon a szinten, amelyen lennie kellene. Úgy gondolom, a demokratikus kultúrának az egyeztetés, a döntéshozókkal való álláspont-egyeztetés szintén része. A politika ne legyen szkanderozás, sakkjátszma, kinek adok sakkot, majd mattot, hanem egyeztessünk arról, hogy kik legyenek azok az ombudsmanok, akik hivatalukat legjobban képesek ellátni.

Ezt követően gondolhatják képviselőtársaim, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége azért, mert bizony kifogásolja, sajnálja a köztársasági elnök úr jelölésének módját, azt fogja mondani, hogy így nem is támogatjuk a jelölteket. De ez nem így van.

Tisztelt Országgyűlés! A két jelölt közül az első Kállai Ernő úr. Kállai Ernőt a köztársasági elnök kisebbségi ombudsmannak jelölte, Kállai Ernő történelemtanár, kiváló jogász és kisebbségkutató. Úgy gondoljuk, hogy szakmai előélete alkalmassá teszi arra, hogy kiválóan képviselje a kisebbségek érdekeit a hazai politikában. És hadd tegyem hozzá, ez talán egy érzékeny kérdést érint, de Kállai Ernő maga a legnagyobb magyar kisebbséghez, a roma kisebbséghez tartozik. És nem azért lesz belőle jó ombudsman, kisebbségi országgyűlési biztos, mert ő maga roma származású, hanem azért, mert kiválóan felkészült szakember. És én büszke vagyok arra vagy büszke leszek arra, ha a Magyar Országgyűlés kisebbségi ombudsmannak egy kiválóan felkészült szakembert, aki egyébként roma, fog megválasztani.

Az elnök úr második jelöltje Majtényi László. Majtényi László úr neve ismertebb a politika iránt érdeklődő közvélemény előtt. Tudjuk róla, hogy nem egy megalkuvó ember. Ő kényelmetlen lehet a politika számára, ezért, hadd tegyem hozzá, még tartok is attól, hogy nem fogja megszerezni minden párt vagy a parlament többségének támogatását. De szeretném képviselőtársaimat rávenni arra, hogy támogassák Majtényi Lászlót. Majtényi László valóban kényelmetlen lehet a hatalom számára, de az ombudsmannak, az országgyűlési biztosnak nem az a dolga, hogy a hatalom számára kényelmes legyen, hanem ellenkezőleg, az, hogy az állampolgárok, adott esetben a kisebbségek érdekeit képviselje a hatalommal szemben, és akkor végzi jól a munkáját, ha adott esetben, indokolt esetben képes kényelmetlennek is lenni a hatalommal szemben.

Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége támogatja a két jelöltet. Bátor, felelős szakmai munkát vár tőlük, és mivel a jogállamiság, a törvényesség és a kisebbségi jogok a liberális politika központi kérdését képezik, ezek érvényesítésében nagyon sok sikert kívánunk munkájukhoz. (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu