DR. VAS JÁNOS (MDF): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Hogy miért hoztam elő ezt a kérdést, annak nagyon egyszerű indoka van. A rendszerváltás óta egyetlenegy kormány sem tudta megfordítani a gyermekszületéseknek ezt a negatív trendjét. Ugyanakkor a gyermekvállalás kitolódott a családok döntő többségében, így az, hogy vállaljanak egy késői gyereket, nagyrészt összefügg a kapható nyugdíjjal. Ami a leglényegesebb elem ebből: ahogy a kormányok jönnek-mennek, valamennyien, a saját szája íze szerint mindenki a családi adózás, a családi pótlék kérdését igyekszik változtatni. Ugyanakkor azt láttuk, hogy a kormányok a nyugdíjkérdés tekintetében azért lényegesen visszafogottabbak, nehezebben mernek hozzányúlni, hiszen valamennyien leszünk nyugdíjasok. Ezért azokra a kedvezményekre, amelyeket a nyugdíjba sikerül beépíteni, úgy gondolom, hogy kormányokon átívelően valaki vagy mi mindannyian hosszú távon számíthatunk rá.
Köszönöm megtisztelő válaszát, és részt fogok venni ebben a felajánlott munkában. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés