TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő urak törvényjavaslata, illetve az abban foglaltak tipikus példái annak, amikor az élet túllép a törvényi szabályozáson, és az élet diktálta változásokat át kell vezetni a jogszabályokon.
Szeretném megköszönni a képviselő uraknak a munkát, a problémafelvetést és azt, hogy megoldási javaslatot is rögtön készítettek ezeknek a problémáknak a megoldására. A kormány a törvényjavaslatot támogatja.
Ami az 1. §-ban foglaltakat illeti, ahogy a képviselő úr is mondta, ennek a tartalma az, hogy szankciót kapcsoljunk a közzétételi kötelezettség nem teljesítéséhez. Az önök javaslata olyannyira jó és példát mutató, hogy megfontolásra érdemesnek tartjuk azt, hogy ha nem is e módosítás keretében, de az államháztartási törvény későbbi módosításakor az államháztartás többi alrendszerében is hasonló szabályozást vezessünk be. A jelenlegi javaslat csak az önkormányzati alrendszerről szól, de a másik három alrendszer esetében is hasonló szabályozás az állami támogatások felhasználásával kapcsolatban megfontolható, illetve most vagy akár a későbbiekben a polgármesterek személyes felelősségre vonásának a kérdése is egy olyan kérdés, amellyel érdemes foglalkozni, érdemes erről beszélni. Lehet, hogy ebben is tudunk előremutató javaslatot megfogalmazni, döntési javaslatot az Országgyűlés számára.
A 2. §-ban foglalt javaslat kiegészítés, vita nélkül támogatható. Ennek az a célja, hogy a jelenlegi konzekvens és szigorú finanszírozási szabály alól azokban az esetekben, amikor önhibáján kívül nem tud az önkormányzat eleget tenni a kötelezettségének, kivételt, mentesítést tudjunk adni.
Köszönöm szépen tehát még egyszer a képviselő uraknak a javaslatot. A kormány támogatja az elfogadást. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés