MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Az a helyzet, hogy ön állítólag volt üzletember. Nehezen tudom elképzelni, hogy ön például belevágott volna úgy egy vállalkozásba, hogy ne tudja, hogy abból egyébként milyen tevékenységet fog folytatni, meg milyen bevétele és milyen haszna lesz.
Tehát úgy gondolom, hogy egy kicsit a talpukról a fejük tetejére állította a dolgokat, úgyhogy kérem, hogy néhány évvel ezelőtti önmagához térjen vissza, és próbálja így végiggondolni a folyamatokat. Szerintem lehet, hogy egy kicsit eredményesebb lesz. Úgyhogy ez az áruházas példa sántított. Előbb kellene kitalálni azt, hogy milyen bevételeink lesznek, milyen ráfordítások és hogyan fogjuk azt megcsinálni, és utána elindítani az üzletet. Talán lehet, hogy ön is így csinálta, lehet, hogy nem, ezt nem tudom, de szerintem ma sokan Magyarországon így próbálják csinálni.
A díjtarifával kapcsolatosan. Tudja, pont az a baj, hogy rengeteg a nyitott kérdés, és szerintem ez a gondja azoknak a fuvarozóknak is, akiknek a képviselői ott voltak a bizottsági ülésen is. Ugyanis nem látunk még csak olyan kezdeményezést sem, amelyre például konkrétan Belgiumban vagy Hollandiában már van példa, hogy a hazai vállalkozóknak hogyan, milyen módon, milyen differenciáltsággal, vagy az adórendszeren keresztül hogyan és miként lehet csökkenteni a terheiket. Hollandiában, Belgiumban erre részben jelenleg is van konkrét példa, részben pedig pontosan ezen dolgoznak, hogy az egységes útdíjfizetési rendszer bevezetése után hogyan lehetne a helyi vállalkozásokat valamilyen módon, az EU által is elfogadott módon differenciált díjban vagy valamilyen díjvisszatérítésben részesíteni. Nyoma sincs ebben a határozati javaslatban ennek.
Túlságosan sok a nyitott kérdés, túlságosan sok a mozgástér ahhoz, hogy ez így, ebben a formában támogatható legyen.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés