PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm azoknak a képviselőtársaknak, akik támogatásukról tettek tanúbizonyságot és azoknak a frakcióknak is, akik megértették ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a tartalmát és azt, hogy ez valós probléma megoldására kíván javaslatot tenni.

(19.00)

Nyilvánvaló, hogy a kidolgozás, a végiggondolás a szakértők feladata lenne. Készek vagyunk az együttműködésre, s nemcsak szóban, hanem tettekben is, mint ahogy azt megtettük már korábban is. Tehát nemcsak hirdetni kell az együttműködés szükségességét, hanem gombnyomással is be kell bizonyítani, hogy valóban együtt kívánunk működni. Remélem, képviselőtársaim megértették, hogy nemcsak vizet kell prédikálni és bort inni, hanem mindannyiunknak együtt kellene működni. Kérem a támogatásukat.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu