DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az őszödi beszéd első évfordulójára időzítve nemcsak a tavaly szeptemberben megismert, finoman szólva is koncepciózusan vágott részletek ismétlése kezdődött el, hanem az őszödi beszéd rehabilitálása is. Ez a beszéd ugyanis a rendszerváltás utáni magyar politika korszakhatára, egy szókimondóbb, nyíltabb politika kezdete. Magyar politikus már nem beszélhet ugyanúgy Őszöd után, mint tehette azt előtte. Ezért azok, akik ennek a beszédnek az ellopásával, nyilvánosságra hozatalával Gyurcsány Ferencnek szerettek volna ártani, valójában a magyar politikának használtak. Ha önök mindezt nem használták volna fel Budapest és az ország felforgatására, akár még köszönetet is mondhatnánk érte. (Jakab István: Kossuth rádió!)
Mindenesetre egyre többeknek nyílik fel a szeme, így született azt a site is a világhálón, amely az őszödi beszéd valódi tartalmáról szól, amely lerántja a leplet azoknak a csúsztatásairól, akik még ma is az Őszöd előtti hazug nyelven beszélnek. Az oszodibeszed.com-ról van szó. Ezt az oldalt, azóta nem titok, a Fiatal Baloldal üzemelteti, a tartalmát azonban nem mi csináljuk (Babák Mihály: Hazudtok!), civilek, baloldaliak vagy változáspártiak, haladók, olyanok, akik nem az önök néhány perces remixeinek hisznek, hanem a saját fülüknek. A Fiatal Baloldal elnökeként erre büszke vagyok. (Babák Mihály: Tapsolnak a tandíjra is?)
Én úgy gondolom, képviselőtársaim, hogy egy tárgyalásra jöttünk, még ha vitanapnak nevezik is, nem gondoltam, hogy az ítélet is megszületett már. De ennek fejében, hogyha már a hazugság topográfiája szóba került ma, e tartalmak között olvasható Orbán Viktornak ugyan nem a felcsúti beszéde, mint ahogy azt Eörsi képviselőtársam ma mondta (Dr. Fónagy János: Nagyon szellemes!), hanem a tokaji, avagy mit mondott volna Orbán Viktor, ha ő is hajlandó lenne egyszer a szembenézésre, bár ezt ma nem kaphattuk meg tőle, hiszen ezúttal sem tisztelte meg az ülésünket és az én felszólalásomat sem, de ez annyira nem lep meg.
Elnézést kérek én is a nyers kifejezésekért (Dr. Ángyán József: Van miért!), hogyha másnak megadatott, hogy eredeti formájában közöljön részleteket, akkor az én ilyen lágyabb, szoftosítottabb és átalakított verzióm talán nem fog akkora megütközést kelteni ma. Egyszóval, hogy hangzott volna Orbán Viktor tokaji beszéde, hogyha ez megszületett volna egyszer is?
Nincsen sok választásunk, kedves barátaim. Azért nincsen, mert elszúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még néppárt nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végighazudtuk a kampányt, teljesen világos volt, hogy amit mondtunk, az nem igaz: 14. havi nyugdíj, ingyengyógyszer, ingyentemetés, 10 százalékos áramárcsökkentés, olcsóbb autópályák, ingyentankönyv és a többi, és a többi, mégis elveszítettük a választásokat. (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Az a csapat, akikre rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat nagyjából erre képes: populista szöveggel etetni az embereket, folyamatosan pettingelni a szélsőjobbal, miközben nyomjuk a Kádár-retrót. Mégis elbuktuk, mégis ellenzékben maradtunk, nem akarom tovább csinálni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaszerezni a hatalmat, hogy nem kell lehajtani a fejünket, amikor abban az uncsi parlamentben ülünk - vagy ülnénk -, hogy nem kell begazolni, tudjátok, kitől, akinek nem mondjuk ki a nevét. (Dr. Répássy Róbert: Ez Che Guevara utolsó beszéde?)
Ez adta a hitet, hogy miért érdemes végighazudni az egész kampányt. Nagy dolog volt, imádtam. Életem legjobb része volt, legalábbis a '98-as, a 2002-esről meg a 2006-osról már nem merném ilyen határozottan állítani. Most az adja a hitet, hogy történelmet csinálok. Bedobom az utolsó zsetont, és bankot robbantok: visszaszerzem a hatalmat. Egyáltalán nem érdekel, hogy rámehet az ország, egyáltalán nem érdekel, hogy csinálunk-e valamit nagyot. Igen, csak ezért érdemes politikusnak lenni, hogy csináljunk egy másik országot, a sajátunkat, kőbányákkal, szőlőkkel, Ezüsthajóval, csak ezért, mert másik egzisztenciát nekünk már nem lehet találni. (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Őszinte akarok lenni hozzátok, barátaim. Egyszer azt mondtam, a haza nem lehet ellenzékben, és ebben lehet, hogy igazam is volt. De mi lehetünk, a búbánatos életbe! Nagyon tele van a férfiasságom azzal, hogy ott üljünk a parlamentben mint mezei képviselő, mint egy plebejus demokrata. Lócitromot, mama! Hatalomra kell kerülnünk, teljes pályás letámadás, ez a taktika.
Csak hogy tudjátok: úgy el vagyunk adósodva, mint a pinty, annyival vagyunk túl a párt, a szövetség lehetőségein, hogy azt korábban el sem tudtuk képzelni. (Dr. Répássy Róbert: Ezért nem kellett volna olyan sokat várnod!) Répássy képviselőtársam, nem ilyenek vagyunk mi Miskolcon! Remélem, hogy meghallgatja a szöveg további részeit is. (Derültség a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget. - Dr. Fónagy János: Ki a beszédíró? Értelmiségi pályát ne válassz! - Derültség.) Ott nem szokott ennyire bekiabálni, remélem, hogy marad azért a higgadt mederben ez a vita, ha ez lehetséges.
És akkor folytatnám (Lengyel Zoltán: Találd meg a sort!): gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a barátaink pénzbősége meg mutyik százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább, nincsen. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Másfél évig úgy kellett tenni, mintha lenne programunk. Hazudtunk reggel, éjjel meg este, mégis belebuktunk.
És most mi van? Ugyanúgy nincs programunk, ugyanúgy hazudunk, mégis nekünk áll a zászló. Miért? Mert jöttek páran, ezek a szoclibek, akik voltak olyan hülyék, és tényleg megcsinálják mindazt, amit az előző kormányoknak eszük ágában sem volt. Ha ezt valaki továbbadja, úgyis letagadom. Mindannyian pontosan tudjuk, hogy az országnak arra van szüksége, amit most ezek csinálnak. Nincs más út. És nekünk éppen ezért kell lépni.
Én azt mondom nektek, nem várhatjuk ki a ciklus végét, egyetlenegy esélyünk van, egyetlenegy: előrehozott választások kellenek, mert ha ezek megcsinálják, és tényleg gatyába rázzák az országot, akkor itt rövid időn belül eredmények lesznek. (Szijjártó Péter: Oszt jó napot!) És az lehet, hogy jó az országnak, de nagyon nem jó nekünk, és a legkevésbé sem jó a hitelezőinknek. (Szijjártó Péter: Oszt jó napot!)
Rövid időn belül oltári nagy kuplerájt kell csinálni, nehogy beérjenek a dolgok, és ahhoz épp ilyen madám kell, mint én, mert csakis én tudom utcára vinni az embereket, márpedig erre van szükség, ha nem akarjuk, hogy ezek megcsinálják a programjukat. A népszavazás nem elég, az csak arra jó, hogy kondiban tartsuk a mieinket. Zavargások kellenek, tüntetések kellenek, szittyák, sámánok, kurucok, politikai B-közép, mindegy, csak nagyot szóljon. Bosszú vagy bukás. És most: oszt jó napot! (Közbeszólások és nagy taps a Fidesz soraiban: Na, erre vártunk!)
Köszönöm szépen, örülök, hogy ilyen nagy sikere volt ennek a beszédnek. (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.) Nagyon sajnálom, hogy az elnök úr nem tudta végighallgatni. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Egy aláírást kérek!) Az internetezők szerint így hangzott volna Orbán Viktor beszéde (Lengyel Zoltán: Ezt mondta a beszédíró!), de ő ilyen őszintén sosem tudott fogalmazni. Bár arra, hogy őszinte fogalmazásokat tegyen az országban, arra volna igény.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP soraiban. - Dr. Fónagy János: Győzelem vagy Szibéria!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés