FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Németh Zsolt képviselő úr megszólalása kapcsán egy dalszöveg egy sora jutott eszembe. A nemrégiben tragikusan elhunyt Cserháti Zsuzsának van egy dala, amelyben van egy mondat - most természetesen nem fogok dalra fakadni, mert ettől megkímélném a Házat, prózában mondanám -: "Buta kis játék, hazudok és elhiszem"- szól a dal szövege.

Képviselő Úr! Tudom, hogy az önök korábbi kormányzása kapcsán mély nyomott hagyott önökben, hogy az amerikai adminisztráció az önök kormányzása idején miniszterelnöküket nem fogadta. Az Egyesült Államok elnöke azóta járt Magyarországon, több ízben fogadták a kormányfőt az Egyesült Államokban, és a másik nagy világhatalom - merthogy azért az -, az Orosz Föderáció elnöke fogadta és ellátogatott Magyarországra.

A kormányzat külpolitikája, azt gondolom, most azt szolgálja, ami a dolga: a magyar gazdaság számára nyitja a kapukat. Soha ilyen széles körű kapcsolatok Kínával, a Távol-Kelet dinamikusan fejlődő országaival nem volt, pontosan a hazai vállalkozások segítésére. Szóval, nagyon megértve azt, hogy ennek a vitanapnak a műfaja természetesen az, hogy a kormány állítja a bizonyítványáról, hogy mi mindent tett meg, és természetesen az önök dolga pedig az, hogy kifogásokat emeljenek, azért én is azt gondolom, hogy ez meglehetősen egyoldalúra sikeredett.

(13.30)

Ami az árulkodást jelzi Nyugat-Európában, illetve amiről ön beszélt, hogy mi áztatnánk az ellenzék vezérét: szóval, nem nagyon volt példa arra, hogy a komplett Fidesz-vezérkar elmegy május 1-je környékén Brüsszelbe azért, hogy a Magyar Köztársaság hivatalos kormányának minden egyes lépését beárulja. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ahogy halljuk - merthogy nekünk is van EP-delegációnk -, meglehetősen nagy megrökönyödést vált ez ki Nyugaton.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban. - Babák Mihály: Gyenge volt a taps!)

Forrás: parlament.hu