KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ami végbemegy ma az ember és a környezet viszonyában, az egy olyan folyamat, amely, azt gondolom, hogy már most is és az előttünk álló időszakban az emberiség számára talán az egyik legfontosabb és legkiélezettebb folyamat lesz.

Nézzük meg, hogy mi történik a nagypolitikában vagy mi történt a nagypolitikában az elmúlt egy esztendőben ezen a területen! Csak néhányat emelek ki, kezdve mondjuk, a valamikori elnökjelölt, alelnök Al Gore kampányával, majd most már az amerikai kampányba beépülő környezeti problémákkal és környezeti akciókkal. De folytathatom a német elnökség és Merkel elnök asszony indító beszédével, amely azonnal környezeti kérdésekkel foglalkozott, sőt olyan célokat tűzött ki Európa elé, amely több tagország számára is szinte sokkoló hatású volt, azaz hogy Európa a klímaváltozásnak, a szén-dioxid-kibocsátásnak és egyáltalán a megújuló energiák felhasználása reformjának útjára lép, mégpedig radikálisan, előremutatóan, a többi nagy térséget, régiót megelőzően. De ide hozhatnám a francia elnökválasztás legutolsó kampánybeszédeit, amelyeknek legalább a fele-harmada erről szólt, a környezetről és a környezethez való viszonyról. A G8-ak találkozója, amelynek számtalan témája lehetett volna, de egyetlen igazi világüzenete volt, ez a zöldek akciója a G8-ak idején, tehát a környezetünk ügyének a napirendre emelése és első pozícióba, azaz a legfontosabb kérdéskörré emelése.

És ha szűkebb környezetünkben körülnézünk, akkor az elmúlt egy esztendőben azt tapasztaljuk, hogy egymást követték azok a nagyobb érzékenységből fakadó odafigyelések, ügyek, amelyek a környezetünkről szóltak: Verespatakkal kezdődött, még átnyúlóan a korábbi időszakból, aztán jött a Rába habzása, a galvániszap Csepelen, jött a német szemét, jött aztán a szentgotthárdi égetőmű és így tovább. Egymás után érkeznek ezek, és azt hiszem, egyikük sem véletlen. Nem véletlen, mert arról szól, hogy döbbenetes és erőteljes szemléletváltásra van szükség nemcsak a hagyományos környezeti gondolkodásban, hanem gyakorlatilag minden területen, az élet minden területén.

A most elinduló új kormányban második miniszterünk, Fodor Gábor, a szabad demokraták második minisztere e tárcánál ezért hirdette meg, hogy a következő időszak egyértelműen ezekre, az elmúlt egy esztendő tapasztalataira, világ- és hazai eseményeire építve a szemléletváltás időszakának a kora lesz. Ez az, amit a tárca célként tűz maga elé. Nem önmagában a környezetvédelmi tárcán belül, nem a környezetvédelemben kell szemléletváltás, nem a környezettudatos gondolkodásban, a környezetvédelmen belül kell szemléletváltás, hanem mindannyiunkban, az élet minden területén, a kormányzati munka egészében.

Ezért hirdettük meg, hirdetjük meg azt, hogy a jövőben a kormányzati munka egészét kell áthatnia az egészségügyi reformtól a sportstratégián keresztül a gazdasági versenyképességen és az energiapolitikán át minden területen a környezettudatos gondolkodásnak, de ugyanígy ennek be kell épülni a civil szférába és a mindennapjainkba. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a kormány vagy a kormányzat ezzel a szándékával nincs késésben, együtt mozog a világ fő trendjeivel. Tehát abban a speciális esetben vagy kedvező esetben vagyunk, hogy nem kell azon sopánkodnunk, hogy évekkel el vagyunk maradva gondolkodásban és szándékban másoktól, hanem most együtt tudunk velük mozogni.

Ha a következő időszakban ez valóban a kormányzati és a társadalmi politika fókuszába kerül, és valóban áthatja a gondolkodásunkat a gazdasági szektortól a civil szektoron át a közpolitikáig mindenütt, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a magunk részéről felelősen megtettük azt, amit egy felelős kormányzatnak meg kell tenni. Mert hiszen mindannyiunknak fel kell ismerni, hogy nem tartható fenn az a fejlődés, amelynek az útján eddig jártunk, amely gyakorlatilag kimeríti az energiatartalékokat és kimeríti természeti erőforrásainkat.

Nemcsak a nagyvilágban az esőerdők miatt kell sopánkodnunk, hanem például saját szűkebb környezetünkben is egyre nehezebb megvédenünk a biológiai sokszínűséget, az erdőinket, a szép környezetünket. Ugyanígy nemcsak hogy nem tartható fenn ez a fejlődés, hanem tudomásul kell vennünk, hogy beavatkoztunk az élő környezetünkbe: a szén-dioxid-kibocsátással és néhány egyéb üvegházhatású gáz kibocsátásának a mennyiségével igenis beleavatkoztunk a környezetünkbe, és ez nem tartható tovább.

Nagyon fontos, hogy ezen a területen is elfogadjuk, hogy lehet, hogy kevésbé vannak meg azok a gazdasági számítások, amelyek alá tudják támasztani, hogy milyen következménnyel jár ez a szemléletváltás, milyen következménnyel jár, ha azt mondjuk, hogy bizony csökkentenünk kell e területen például a kibocsátást, de akkor is meg kell lépnünk, mert közös társadalmi-gazdasági érdek és felelősségünk. És nemcsak beleavatkoztunk az élő környezetbe, hanem meg is változtattuk azt, hiszen az a globális felmelegedés, az a klímaváltozás, amelyet ma megélünk, amely most már veszélyezteti az élet feltételeit, az iható vízhez jutást, a tengerszint emelkedése több millió embernek a lakókörnyezetét, de akár Magyarországon is az elsivatagosodás az ország egy jelentős részét, vagy a járványok, az ivóvíz minőségének a veszélyeztetettsége, a karsztvizeink veszélyeztetettsége mind-mind olyan terület, amely összefüggésben van azzal, amit az ember az elmúlt évtizedekben, évszázadokban a környezetével művelt.

Ezért mondjuk tehát azt, hogy a zöldpolitika nem önmagáért van, hanem a kormány egészében kell véghezvinnünk a civilekkel együtt, hogy valóban versenyképes gazdaságunk és versenyképes társadalmunk legyen. Az elmúlt egy esztendőben a kormány erre való felkészülésében olyan stratégiai munkákat készített elő, mint az akadémiai VAHAVA, a klímaváltozásra építendő tudományos jelentésre építő klímastratégia, mint a fenntartható fejlődés stratégia, a megújuló energia stratégia és a hulladékgazdálkodás stratégiája. Ezek a stratégiák őszre itt lesznek, részben már most is olvashatóak a minisztérium honlapján, és őszre itt lesznek a parlament előtt, hogy egy új fejezetet tudjanak nyitni a magyar fejlesztéspolitikai közgondolkodásban.

Elindítottuk azokat a reformokat is, amelyeknek egy részét már tárgyalta a Ház, gondolok itt a belvízreformra, és amelyeket fogja tárgyalni a Ház, illetve amelyeket - hogy így mondjam - viszünk, véghezviszünk és folyamatában dolgozunk rajta. Ilyen a nemzetipark-reform, amely az élő környezet védelmének a reformja; ilyen a komplex hulladékgazdálkodási reform, amely most már nemcsak arról szól, hogy a hulladékhegyeket hogyan lehet eltüntetni, hanem arról szól, hogy egy növekvő fogyasztási társadalomban hogyan lehet mégis csökkenteni a környezetterhelést, a hulladékterhelést, hogyan lehet újra felhasználni a hulladékainkat; és a víziközmű-reform, amely tartósan, hosszú távon biztosítaná az iható ivóvizet és szennyvizeinknek a kezelését.

(12.10)

Ezek a zöldreformgondolatok minden más reformban, fejlesztésben is jelen vannak, hiszen néhány nappal ezelőtt tárgyalta például a sportbizottság a sportstratégiát, amelyben külön fejezet foglalkozik ezzel. De idehozhatom az Új Magyarország fejlesztési programot, amelyben a következő hét évre vonatkozó 8000 milliárd forintos fejlesztési lehetőségből közel 2000 milliárd különböző operatív programokon keresztül és a vidékfejlesztési programon keresztül közvetlenül vagy közvetve a környezetfejlesztésre, a környezetünk védelmére fordítódik. Ugyanígy idehozhatom azt az adó- és költségvetés-politikát, amelyben már - és önök is látni fogják ősszel - megjelenik a zöldgondolat.

Igen, a tárca az elmúlt esztendőben a maga területén, a szabályozásban sokat lépett előre, szigorúbb lett a szabályozás, de nemcsak tilt, hanem belátásra is épít, tehát az önszabályozásra, a civil öntudatra. Ez az a következő lépés, amelyet meg kell tennünk. Ha visszaemlékeznek, a szabályozás területén itt a parlamentben hoztunk új szabályozást a biztosítékadásra és a jelzálogadásra, azaz a szigorú környezeti szabályozás végrehajthatóságára. Mert hiába mondjuk ki, hogy el kell onnan tüntetnie, hiába mondjuk ki a "szennyező fizet" elvet, ha utána nem kérhető ez számon, megszűnnek a társaságok, eltűnnek a cégek, eltűnik a felelősség. Ezért egy végrehajtható, szigorú szabályozást alakítunk ki.

S ugyanígy előremutató szabályozásokat készítünk elő. Ilyen előremutató szabályozás például a zöldadó vagy a zöldközbeszerzés elindítása, amely hosszú távra alapozza meg azt a fajta gondolkodásmódot, amely támogatja, serkenti a magyar gazdaság zöldirányba történő változtatását.

Itt engedjenek meg egyetlenegy mondatot, hogy ez érthető legyen. Lehet, hogy ahogyan a német elnökség alatt szinte drámai módon döntött az Európai Unió arról, hogy a klímaváltozás miatt milyen paramétereket kell az egyes országoknak, legalábbis egyelőre az Unió egészének a szintjén a szén-dioxid-kibocsátásban vagy a megújuló energiában a jövőben teljesítenie, ugyanígy lehetséges - én például nem tartom kizártnak -, hogy nagyon rövid időn belül az Európai Unió az egyelőre csak ajánlás formájában megjelenő zöld közbeszerzést kötelező irányelvre fogja változtatni, és ez azt jelenti, hogy, mondjuk, az Unió piacának egy igen jelentős részén csak olyan beszállítók tudnak majd megjelenni, amelyek tudják igazolni, hogy jelentős részben újrahasznosítják azokat a termékeket, szolgáltatásokat, amelyeket előállítanak; tudják igazolni eredetigazolással, a termelés struktúrájának és a termelési folyamatnak az igazolásával, hogy megújuló energiát használnak a termék előállítása során, és így tovább.

Tehát a versenyképességi kérdés egy gazdaság számára nagyon rövid időn belül teljesen azonos lesz a zöldkérdéssel. Képes-e erre átállni? Azt gondolom, hogy ha a magyar jogalkotásban elindulunk ebben az irányban, akkor a saját gazdaságunkat és társadalmunkat készítjük erre föl.

Az elmúlt egy esztendőben jelentősen növeltük az ellenőrzések számát - majdnem 40 százalékkal nőtt az ellenőrzések száma -, intézményesítettük, és olyan akciókat indítottunk el, mint a zöldkommandó-akció, amellyel több hatóság együttes ellenőrzésével lényegesen nagyobb hatékonysággal tudtunk a zöldérdekeknek, tehát a környezetünk védelmének megfelelni. És a társadalmi elemet is bevontuk, hiszen a civil szervezetekre, a polgári védelemre is építettünk.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a fejlesztéspolitikában a kormányzat az elmúlt esztendőben nagyon komolyan lépett előre a környezeti ügyek támogatásában. Az Európai Unió által elfogadott támogatásban a 2007-2013-as időszakra nagyon komoly - ahogy említettem, az összes támogatás mintegy egynegyedét kitevő - részt erre a célra fordíthattuk.

Még szeretnék egyetlenegyet idetenni a legvégére. Annyit ér majd a fejlesztésünk, annyit ér a szabályozásunk, az ellenőrzésünk, amennyit ebből meg tudunk valósítani. Ez nemcsak a kormányzaton múlik, és nemcsak az ellenzéken, parlamenten, közpolitikán, hanem a civil társadalmon, mindannyiunkon együtt. Ez az, amiben azt mondjuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), szemléletváltás kell, környezettudatosság.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP, szórványos taps a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu