VINCE MÁTYÁS, a Magyar Távirati Iroda Zrt. elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy ezúton is megköszönjem, hogy az MTI tavalyi évről szóló beszámolója már most, a korábbinál jóval hamarabb a tisztelt Ház napirendjére került. Jó lenne ezt folytatni, ezért, mint azt a kulturális és sajtóbizottság ülésén is jeleztem, a jövőben az MTI a számára előírtnál egy hónappal korábban, április végéig el fogja készíteni és be fogja adni éves mérlegét és beszámolóját. Ha ezt az Állami Számvevőszék is megteszi a saját jelentésével, és erre már volt pozitív reakció az ÁSZ részéről az említett bizottsági ülésen, akkor még könnyebb lesz a jövőben az MTI előző évét időben, a tavaszi ülésszakon tárgyalni.

Mondandómat összefoglalóan azzal kezdeném, hogy sokféle paraméter szerint értékelve is jó évet tudhat maga mögött az MTI. Akár a szakmai, akár a gazdasági teljesítményt, akár az MTI közvélemény előtti szereplését vesszük figyelembe, 2006-ot illetően nem lehet szégyenkeznivalójuk sem az MTI-s dolgozóknak, sem az MTI-t felügyelő testületeknek, sem pedig a cég menedzsmentjének.

A nemzeti hírügynökség 2006. évi szakmai munkájában a legfontosabb feladatokat a tavaszi országgyűlési, illetve az őszi önkormányzati választások jelentették. Ezzel egyidejűleg június 30-ig föl kellett számolnunk a kettős jogviszonyokat foglalkoztatási gyakorlatunkban. Változatlanul kiemelt cél volt a 2006. évben a középtávú stratégiánkból fakadó piaci fordulat stabilizálása, és egyidejűleg eleget kellett tennünk közszolgálati kötelezettségeinknek, és törekednünk kellett a piaci igények gyors, hatékony kielégítésére, új, piacképes termékek és szolgáltatások kialakítására.

Elégedetten mondhatom, hogy az MTI a tavalyi év legfontosabb belpolitikai eseményei kapcsán komoly szakmai problémák nélkül, jól teljesítette feladatát, híreinket, fotóinkat az egész hazai tömegtájékoztatás folyamatosan használta. A választási időszak MTI-s munkájára nem érkezett komoly panasz sem az MTI-hez, sem az ORTT-hez, és a tulajdonost képviselő MTI Tulajdonosi Tanácsadói Testület, a TTT választási munkánkkal kapcsolatban két alkalommal is elismerését fejezte ki. Ez azért is nagy szó, mert az MTI külön, írásban rögzített választási alapelvek, a pártokkal egyeztetett választási kódex alapján, a magyar sajtóban egyedülálló mélységben és terjedelemben tudósít a kampányidőszak eseményeiről, később pedig a választásokkal összefüggő szinte valamennyi fejleményről.

Ez hihetetlen nagy munka, és egyben sok hibalehetőség, és természetesen nem rutinszerűen végzett tudósítói feladat, hiszen választások csak négyévente vannak. Ráadásul ezt a munkát, és ezt kiemelném külön, tavaly jelentős számban olyanok végezték, akik a négy évvel ezelőtti választások idején még nem voltak MTI-sek, vagy nem volt akkora tapasztalatuk, hogy a legnagyobb szakmai kihívást jelentő munkára beosszák őket. Ez nagy felelősséget rótt a szerkesztőségek szakmai vezetőire, akik tavaly ebben az ügyben is jól vizsgáztak.

Hozzáteszem még, hogy az őszi választási események tudósításának feladatait az MTI munkatársi gárdája számára korábban ismeretlen teendőkkel gyarapították az utcai rendbontások, továbbá az olyan rendkívüli események, mint például az augusztus 20-i budapesti természeti katasztrófa volt, amellyel kapcsolatban az MTI sokoldalú, tényszerű hírei az egész hazai sajtó forrásaként szolgáltak a kritikus órákban és napokban.

2006-ban a nemzeti hírügynökség tovább erősítette munkakapcsolatait a parlamenti pártok sajtórészlegeivel, és nyugodtan mondhatom, mindegyikükkel korrekt viszonyban vagyunk. A felmerülő problémákat a szakmai szabályoknak és saját belső előírásainknak megfelelően kezeljük. Szakmai munkánk színvonalát az is jelzi, hogy 2006-ban sem az ORTT testülete, sem az ORTT panaszbizottsága nem hozott elmarasztaló határozatot a Magyar Távirati Iroda ellen. Továbbá a 2006-ban közölt egyetlen hírünkkel kapcsolatban sem volt sajtó-helyreigazítási kötelezettségünk.

Fontos új fejlemény volt az MTI életében a tavalyi évben, hogy pályázati rendszert vezettünk be a főszerkesztői, szerkesztőségvezetői posztok betöltésére első alkalommal hároméves időtartamra. A pályázati rendtől azt várjuk, hogy az MTI szerkesztőségeinek vezetői munkájuk során folyamatos teljesítménykényszernek legyenek kitéve. A pályázatban vállalt célok elérését éves beszámoló formájában számon kérjük, ellenőrizzük. És a pályázat rendjére vonatkozó szabályozásban nem korlátoztuk, hogy hányszor pályázhat valaki, mégis azt várjuk, hogy megszűnik a kinevezettek hosszú időre szóló bebetonozottsága.

Nagy súlyt helyeztünk és helyezünk a jövőben is a megyei tudósítói hálózat megerősítésére és fejlesztésére. Év közben ugyan megszüntettük a megyei adminisztrátori munkaköröket, és néhány helyen megkezdtük a bérelt irodák felszámolását is, de az így felszabaduló költségkeretet épp a hálózat fejlesztésére, a tudósítói munka tartalmi, szakmai megerősítésére fordítottuk és fordítjuk, a 2007. évben végrehajtandó terveknek megfelelően.

(9.50)

Ugyancsak a tavalyi év eseményei között tartjuk számon, és említésre méltónak véljük, hogy az utolsó negyedévben belső erőkből átszervezéssel egy erős, különálló kulturális rovatot hozott létre az MTI, amellyel tovább erősítjük az MTI közszolgálati hírkiadását e területen. Egy erős kulturális rovat munkája más szerkesztőségek híreivel együtt idén talán alapja lehet egy önállóan is értékesíthető kulturális hírcsomagnak. A külvilág eseményeiről szóló tájékoztatásban természetesen elsőbbséget élveztek az európai uniós és NATO-tagságunkkal összefüggő hírek. Ugyancsak kiemelt feladatként kezeltük a hírügynökségi törvény előírásaival összhangban a határon túli magyarság életének folyamatos bemutatását.

Az Illyés Közalapítvánnyal kapcsolatos szervezeti változások ellenére folyamatosan biztosítottuk a határon túli magyar sajtó hírellátását. Ugyancsak a külvilág eseményei kapcsán említem, hogy év közben öt külföldi tudósítói posztra írtunk ki pályázatot a 2007-ben esedékessé váló váltások előkészületeként.

Az MTI hírügynökségként nemcsak híreket, hanem fotókat is szolgáltat a teljes magyar médiának. Elmondhatom, hogy a két választási kampány rendezvényeitől kezdve a jelentős sporteseményeken keresztül az őszi rendkívüli eseményekig mindenütt ott voltak az MTI fotóriporterei. Munkájuk elismerését az is jól mutatja, hogy egy állandó külsős riporterünk, Szigetvári Zsolt a 2006. évi World Press fotópályázaton első díjat nyert, a másik kollégánk, Földi Imre pedig egy neves nemzetközi pályázaton sportfotójával nyert első díjat. A XXV. magyar sajtófotó pályázaton az MTI fotósai 2006. évi felvételeikkel a megszokottnál jobb eredményeket értek el, és biztos vagyok benne, hogy tavaly az MTI fotópresztízse tovább erősödött a magyar sajtóban, egyszersmind a hazai közvélemény előtt.

Tisztelt Országgyűlés! Ami a hírügynökség vezetése, a parlament által delegált felügyelő testületeink, a felügyelőbizottság, illetve a Tulajdonosi Tanácsadó Testület közötti viszonyt illeti, az az én nézőpontomból 2006-ban korrekt és kiegyensúlyozott volt. Az MTI elnökeként a testületi üléseken rendszeresen módom volt beszámolni a hírügynökség fontos és aktuális ügyeiről, a testületek pedig részben munkaterveik szerint, részben az aktuális ügyek által generálva ellenőrizték működésünket. A testületek által megfogalmazott javaslatokat munkánkban figyelembe vettük, a szakmai munkánkra vonatkozó fontos észrevételeket, megjegyzéseket azok súlyának megfelelően pedig a saját szabályaink szerint, úgy vélem, korrektül kezeltük.

Szerintem az MTI menedzsmentjének ez a hozzáállása a felügyelő testületekhez is segített abban, hogy az MTI a hírügynökségi törvény előírásainak megfelelve 2006-ban objektíven, kiegyensúlyozottan, pártatlanul tudta munkáját végezni.

Tisztelt Országgyűlés! Ami az MTI 2006. évi gazdálkodását illeti, szintén elégedetten mondhatom a tisztelt Országgyűlésnek mint a tulajdonos képviselőjének, hogy az MTI gazdálkodásában beállt fordulat nem torpant meg, a 2006. év is szerény nyereséget hozott az MTI-nek. Ez a szigorú költséggazdálkodás, takarékos működés, új piacok feltárása, új szolgáltatások piacra vitele, a növekvő állami támogatás és az MTI szolgáltatásai javuló értékesítésének eredményeként jött létre.

A tervezett piaci bevételünk 1 milliárd 963 ezer forint volt. A valóságban ennél 156 millió forinttal többet teljesítettünk, illetve ha a 2005. évet veszem összehasonlítási alapnak, akkor a piaci bevételünk egy év alatt 85 millió forinttal nőtt. Összességében az éves mérleg szerinti eredményünk a tervezett mérték körül, 8,4 millió forint magasságában alakult. Ennyi volt 2006-ban a nyereségünk, amely 2005 után egy második nyereséges év a Magyar Távirati Iroda történetében, három veszteséges évet követően.

Érdekes piaci eltolódás is megfigyelhető a stratégiai terveinknek megfelelően a Magyar Távirati Iroda tekintetében: ha a legnagyobb vevőinket vesszük górcső alá, a húsz legnagyobb vevőnknek történő kiszámlázás elemzése azt mutatja, hogy megindult a stratégiai fordulat az MTI-nél a nem médiavevők irányába, és nemcsak megindult, hanem tartós trenddé vált. A húsz legnagyobb MTI-vevő szektorok szerinti arányai a következőképp változtak az elmúlt néhány évben. 2003-ban az első húsz vevő közül még 91,6 százalék volt a médiavevők aránya és 8,4 a nem médiavevőké, 2006-ban médiavevő már csak 76 százalék, a nem médiavevő viszont már 23,7 százalék. Ez mutatja egyébként egy kicsit a jövő útját is. Továbbra is folytatnia kell az MTI-nek azt a gyakorlatot, hogy a hagyományos médiavevői körén kívül keressen új, ígéretes piaci lehetőségeket.

Mivel egy-egy nagyobb előfizető lemondásából származó bevételkiesést csak a kisebb előfizetők számának növekedésével tudjuk ellensúlyozni, ezért továbbra is stratégiai kérdés az MTI számára, hogy fenntartsa a rugalmas csomagokat kínáló tarifarendszerét, a jóváhagyott díjszabásnak a kereskedelmi célok elérése érdekében történő flexibilis alkalmazását.

2006-ban az MTI új termékei és szolgáltatásai részben új piacokat szereztek a hírügynökségnek, részben pedig a meglévő vevőkör elégedettségét kívánták növelni. Az árbevételadatok, úgy érzem, alapvetően visszaigazolják az utóbbi évek termékfejlesztéseit.

Tisztelt Országgyűlés! Az MTI ritkán szerepel a hírek alanyaként, de 2006-ban, alapításunk 125. évében az évforduló jó alkalmat teremtett arra, hogy ünnepséggel, nyilvánosságnak szóló kiadványokkal, rendezvényekkel emlékezzünk meg erről az alapításról. 2006 januárjában itt, a Parlament épületében a felsőházi teremben tartottunk ünnepi emlékülést.

Az MTI internetes honlapján az évforduló alkalmából az MTI tevékenységét bemutató aloldalt nyitottunk, beleértve az MTI 125 éves történelmét. Ez az aloldal mindmáig elérhető az interneten. Összekapcsoltuk a 125 éves jubileummal az MTI Fotó megalakulásának 50. évfordulójáról való megemlékezést is. Ősszel a Néprajzi Múzeumban sikeres fotókiállítást rendeztünk, és ez a kiállítás azóta vándorkiállításként látható volt már Szegeden, Debrecenben, Miskolcon. Idén utazik tovább más helyszínekre is, jelenleg Esztergomban látható, legközelebb Győrben; majd később Pécsre megy, és nagy valószínűséggel Erdélyben is bemutatkozik az MTI Fotónak ez a monstre, 50 évet átfogó kiállítása.

Megjegyezném még, hogy folytattuk az MTI Korképek című fotóalbumának kiadását. A sorozat keretében jól ismert, ugyanakkor eddig ismeretlen fotók közreadásával is a nagyközönség előtt kitárjuk Közép-Kelet-Európa legnagyobb fotóarchívumának, az MTI fotóarchívumának a kapuját, bemutatva egy-egy korszak képes történelmét. A tavalyi kötet természetesen 1956-ról szól, mint ahogy cégtörténeti kutatómunkával azt is feldolgoztuk tavaly, hogy milyen szerepet játszott az '56-os forradalom és szabadságharc időszakában az MTI hírkiadása, a történészek által is elismert munka eredménye; eredeti dokumentumok, egykori MTI-sek visszaemlékezései szintén láthatók mind a mai napig az MTI internetes honlapján.

Biztos vagyok abban, hogy az MTI imázsát javító akciók, tavalyi rendezvények, kiadványok a hírügynökség hétköznapi munkáját is segítették, nem különben annak a számunkra nagyon fontos célnak az elérését is lehetővé tették, hogy újabb és újabb generációk ismerjék meg a Magyar Távirati Iroda nevét, az MTI betűszót - mint a hitelesség és megbízhatóság szimbólumát.

(10.00)

A 2006. évről szóló beszámolónk és mérlegünk, amit benyújtottunk, hűen türközi, hogy mit ért el és hol tart ma a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Köztársaság nemzeti hírügynöksége.

Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy beszámolómat a 2006. évről, az MTI mérlegét, valamint az fb és a könyvvizsgáló ahhoz kapcsolódó jelentését fogadja el.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu