DR. KOVÁCS TAMÁS legfőbb ügyész: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr kérdéseire - és sajnos idő hiányában nem tudok az összes tényállításra reagálni, de a kérdéseire - azok sorrendjében a következőket hozom a tisztelt Országgyűlés, valamint a képviselő úr szíves tudomására.

Amint ez képviselő úr előtt is ismert, a tömegoszlatásokban részt vevő rendőrök nem viseltek azonosító jelet, október 23-án pedig a végrehajtó állomány szinte kivétel nélkül az arcát is eltakaró sisakban volt. A rendőrök által elkövetett bűncselekmények miatt indult eljárások elhúzódását éppen ezek az okok képezik, mert így a bűncselekményt megvalósító rendőrök az ügyek jelenetős részében azonosíthatatlanok voltak, más esetekben pedig az azonosításra csak rendkívüli nehézségek árán kerülhetett sor.

Az úgynevezett civil elkövetőket a rendőrség általában tetten érte, a helyszínen elfogta, kilétük nem volt kérdéses, ezért velük szemben a nyomozást rövid időn belül le lehetett folytatni. A törvény, nevezetesen a büntetőeljárásról szóló törvény azt mondja ki, hogy a nyomozás az ügyésznek hivatali minőségében tudomására jutott adatok alapján, illetve feljelentésre indul meg. Az ügyész hivatali hatáskörébe a vádelőkészítéssel, a vádemeléssel, valamint a vádképviselettel kapcsolatos tevékenységek tartoznak. Kizárólag e tevékenységek végzése során tudomására jutott adatok alapján jogosult és köteles az ügyész a nyomozást elrendelni. Hivatali hatáskörében tudomására jutott adatok alapján, azaz hivatalból az ügyészség 15 rendőrrel szemben indított nyomozást, és civillel szemben az ügyészség hivatalból nem rendelt el egy esetben sem nyomozást.

A rendőrség viselkedésének általános jellegű elemző áttekintése nem tartozik az ügyészség alkotmányos feladatai közé, de az eljárások jogerős befejezését követően azonban, amint arról más alkalommal is nyilatkoztam már, a szóban forgó eseményekkel összefüggő büntetőeljárásokat az ügyészség elemezni fogja, és annak tapasztalatai alapján a hatáskörömbe tartozó (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) szükséges intézkedéseket megteszem.

Részletesebb, esetleg írásbeli válaszra szívesen állok a képviselő úr rendelkezésére.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu