ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Békés megyében járva-kelve, az emberekkel beszélgetve az egyik leggyakoribb téma a mezőgazdaság helyzete. Több kérdést is intéztem már ebben a témakörben a miniszter úrhoz, hiszen valljuk be, ha az ember valóban meghallgatja a mezőgazdaságból élők véleményét, bizony mégis több a panasz, mint a dicséret. Magam sem tudom, hogyan eshet meg velem rendszeresen, de általában elkeseredett, reménytelen gazdákkal találkozom. Ez már csak azért is furcsa számomra, mert az államtitkár úrtól, a miniszter úrtól és kollégáiktól leginkább azt a választ kapom, hogy ezen a területen minden a legnagyobb rendben (Gőgös Zoltán: Ilyet sose mondtam!), a minisztérium ura a helyzetnek. (Gőgös Zoltán: Ez igaz!)
(19.40)
Minden eddig általam megkérdezett mutató pozitív, minden ezekkel kapcsolatos folyamat éppen felszálló ágban van. Gyakran már szinte költői ellentétként feszül egymásnak egy-egy, az agrártárcától kapott válasz és a gazdák valós helyzete. Mi állhat vajon az agrárminiszter és a reménytelen gazdák vidéki Magyarországa közötti látványos ellentmondás mögött?
Legutóbb két kérdést tettem fel a tisztelt miniszter úrnak, amelyekre az előzményekre tekintettel fokozott izgalommal vártam a választ. Az egyik a magyar sertéstartók uniós esélyegyenlőségére, míg a másik az idei aszálykárok enyhítésének merőben új kormányzati gyakorlatára vonatkozott. A sertéságazat meglepő módon éppen sikertörténetként szerepel az önök kommunikációjában, amit számok tömkelegével támasztott alá Gráf miniszter úr. Elmondása szerint a rendszerváltás után valóban tapasztalható volt egy, a miniszter úr szerint enyhén csökkenő tendencia, ami a szocialista kormányok alatt szerencsésen a visszájára fordult, és immáron növekszik. Ám a méltatás végén a konkrét kérdéseimre adott válaszból megtudtam, hogy 2001 óta a vágósertés-termelés csaknem 70 ezer tonnával csökkent, míg a behozatal több mint a duplájára nőtt. Ráadásul annak ellenére, hogy Békésben megyeszerte kivágják az anyakocákat az ellehetetlenített gazdák, a válasz itt is enyhe emelkedésről beszél. A sertések kényszerűségből történő kivágása sajnos országos tendencia, amelyet a kormány büszkén így tálal - idézem -: 2006-ban nőtt a sertésvágások száma. Történik mindez úgy, hogy míg a polgári kormány alatt a sertés felvásárlási ára 380-400 forint körül mozgott, a sertéstartók most 180 forintért kénytelenek megszabadulni állományuktól a mai 260-280 forintos önköltségi ár mellett.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, válaszoljon a kérdéseimre. Melyik az a húsféleség, amelynek a behozatala nem nőtt az elmúlt időszakban, illetőleg hogyan emelkedik a magyar sertésállomány, ha a termelt mennyiség csökkent, a behozatal nőtt és tavaly megemelkedett a kivágások száma?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés