GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Amióta Magyarország belépett az Európai Unióba, folyamatos reformokat él meg. Egy állandó van, a változás az Európai Unióban, öt-hat példát is tudnék sorolni, az idő rövidsége miatt nem teszem, de a legismertebb a cukor többek között, és jelen pillanatban a zöldség-gyümölcs termelés reformja. Azt gondolom, Magyarország nem járt rosszul ezzel a reformmal más reformokhoz képest, és azt hiszem, hogy a magyar érdekeket sikerült megfelelően képviselni.

Az első és legfontosabb változás, ami történt, hogy a termelői szerveződéseknek nyújtott, árbevétel alapú közösségi támogatást, ha nem is a tervezett 5 százalékra, de 4,6 százalékra tudtuk emelni 4,1 helyett. Ez 27 ország alkujának a vége lett.

(16.30)

Ahhoz, hogy Magyarországnak azt a célját elérjük, hogy a következő időszakban duplájára tudjuk emelni a zöldségtermelésnél a fólia- és az üvegházterületet, ez egy nagyon-nagyon fontos feltétel. A válságmegelőzésben és -kezelésben ugyan egy kicsit visszalépésnek tűnik, de sikerült elérni, hogy a nem tésztagok részére is biztosítottak legyenek a kifizetések, de az Unió úgy döntött - a Miniszterek Tanácsa -, hogy kisebb mértékben, mint a tésztagoknak. Ez teljesen természetes.

Sikerült azt elérni, mint a cukorrépánál, hogy az ipari paradicsomtermelőknek nyújtott, ezután termeléstől elválasztott támogatást nem kell a közös borítékba rakni, ők fogják megkapni ezután is ezt. Sikerült elérnünk, hogy a Magyarországon feldolgozott eper és málna esetében 1700 hektár erejéig hektáronként 210 eurós támogatást kapjunk. Ez közbejött, nem szerepelt az eredeti magyar igények között, de csatlakoztunk Lengyelország és más országok képviselőihez.

Az is eldőlt, hogy a tészek az eredeti javaslatban szereplő 20 százalékos környezetvédelmi ráfordítás helyett most csak 10 százalékot kell hogy megvalósítsanak. És van még néhány dolog, amit majd a rendelkezésemre álló időben elmondanék.

Forrás: parlament.hu