DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Elnök Asszony! Köztársasági Elnök Úr! (Sólyom László már nem tartózkodik a teremben.) Éppen elment. Tisztelt Ház! A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság negyed egykor tartotta a mai napon az ülését, és amint az előbb hallottuk, döntött arról, hogy igazolásra ajánlja dr. Havas Szófia mandátumának megerősítését, akiről tudjuk, hogy Bakonyi Tibor képviselőtársunk lemondása után került az Országgyűlésbe való bejuttatása napirendre. A Magyar Szocialista Párt budapesti szervezetének párttanácsa még a nyáron meghozta ezt a döntését, és a választási bizottság ezen döntés alapján kiállította a megbízólevelét, amit itt a bizottság megvizsgált, és az iratokat rendben találta.

Ennek kapcsán egyhangúlag ajánljuk az Országgyűlésnek, hogy igazolja dr. Havas Szófia országgyűlési képviselői mandátumát. Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu