BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportja támogatja az önkormányzati és területfejlesztési bizottság önálló indítványát, tehát támogatjuk, hogy a vagyonkezelői jog átadása esetén nyilvános pályázati eljárást kelljen lefolytatni az államháztartásról szóló törvénynek megfelelően.
Úgy van, ahogy az előterjesztő képviseletében Jauernik István is elmondta, illetve megerősítette: miniszter asszony az elmúlt időszakban különböző jogértelmezési és jogalkalmazási problémákat vetett föl, miszerint ezekre az esetekre is a közbeszerzési eljárást kellett volna alkalmazni.
Azt gondoljuk, hogy a helyzetet sokkal egyértelműbbé teszi, ha ez a törvénymódosítás megszületik, éppen ezért támogatjuk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
(19.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés