ELNÖK: Képviselő úr nem fogadta el az interpellációra adott miniszteri választ, ezért most az önök döntésére kerül sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 148 igen szavazattal, 109 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Letelt az egy óra, amit az interpellációkra kell szánnunk. (Több képviselő kifelé indul az ülésteremből.) Látom, ezt a bejelentést türelmetlenül várták már néhányan, de azért ne siessenek, mert van még itt munka bőven, többek között azonnali kérdésekre kerül sor. De aki feltétlenül szükségét érzi annak, hogy a folyosón folytassa az itt megkezdett megbeszélést, attól azt kérem, hogy csendben hagyja el az üléstermet.

Mi pedig áttérünk az azonnali kérdések és válaszok órájára. Ezek közül is elsőként Mikola István képviselő urat, a Fidesz képviselőjét illeti a szó, aki kérdést kíván feltenni az egészségügyi miniszternek: "Hiszti vagy megállapodás, ez itt a kérdés I." címmel. Mikola István képviselő urat illeti a szó. A gyakorlott képviselők figyelmét nyilván nem kell felhívni, de akik esetleg elsőként tesznek fel azonnali kérdést, azok figyelmét az időkeretekre szeretném felhívni, 2 perc, 2 perc, 1 perc, 1 perc, tehát először 2 perc a kérdés, utána 1 perc a válasz. Tehát mindenkit kérek arra, hogy tartsa be az időkereteket.

Képviselő urat illeti a szó.

Forrás: parlament.hu