NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): A hihetetlen jelzőt most sem tudom mellőzni, hogy az elején el ne mondjam. Az még nem jutott eszébe kedves képviselőtársamnak, hogy egy kormánynak az is lehetne a programja, hogy a gazdaság előremenetelét, a gazdaság teljesítőképességét, azokat az egyéb szociálpolitikai feltételeket javítsa, és növelje az ország ilyetén való kapacitását, hogy a megnövekvő számú nyugdíjasoknak ne kelljen visszalépniük csak ahhoz képest is, amilyen nyugdíjjal eddig nyugdíjba mehettek volna?
Ez nem lehet - megint csak azt mondom - program. Arról nem is beszélve, hogy egy olyan kormányzás közepette - részben sajnos még közepette meg részben utána - hangzanak el ezek a szavak, ahol ezt a mélységesen mély szociális válságot, ami valóban az ország teljes összeomlását is vizionálhatja számunkra, még akár az önök számára is, mintegy követendő kormányprogramként és egy pozitív példaként hozza föl. Ez megint csak egészen elképesztő dolog.
Valahol a Karinthy-féle vicc vagy mondás jut eszembe, miszerint a házasság egy olyan szerződés férfi és nő között, amely azon problémák megoldására köttetett, melyek e szerződés létrejötte nélkül föl se merültek volna. Tehát önök most egy olyan problémát kezelnek, és egy olyan problémára keresik a választ a nyugdíjasok torkának szorongatásával - most éppen az övékével -, ami nagyrészt azért állt elő, mert önök kormányoznak, mert önök ebbe a helyzetbe taszították az országot. Én tudom, hogy sokan elmondhatnák még, amit ön, de talán nem véletlen, hogy egyedül ön mondja ezt el, és itt a kormányoldalon ülő politikusok ilyen érvekkel csak nem támogatják, és feltételezem, hogy nem is fogják ennek a törvényjavaslatnak a szükségességét, hogy az a jobb, ha minél rosszabb lesz. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés