TELLÉR GYULA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A zárszámadási törvény XX. fejezetéhez, az Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezetéhez, azon belül is elsősorban a kultúra témájához kívánok hozzászólni.

A mai vitát hosszasan végighallgatva éreztem, hogy itt lebeg a levegőben egy eléggé világos mögöttes képzet arra nézve, hogy mit kell a zárszámadási törvénynek tartalmaznia ahhoz, hogy azt ideálisnak tarthassuk. Ezeket azonban jó, ha nem hagyjuk meg csak ebben a lebegő állapotban, hanem röviden megpróbáljuk összefoglalni, mintegy mérceként. Elvárható, hogy a zárszámadásban legyenek benne mindazok az adatok, tények, amelyeket a jogszabályok előírnak, és olyan tények, amelyek alapján a vizsgált kormányzati szervezeti egység tevékenysége általánosságban és részleteiben megítélhető. A két dolog nem teljesen azonos, az egyik halmaz kisebb, mint a másik, és talán csak metszik egymást, vagy esetleg az egyik tartalmazza a másikat. A számai, adatai legyenek tartalmukban világosak - tehát ne csak ott legyen egy pontos szám, hanem annak legyen világos a tartalma -, legyenek egyértelműek és pontosak.

Legyenek a zárszámadásban összehasonlíthatók a szándékok és a tervek az egyik oldalról, és a tényleges teljesítések a másik oldalról. Tűnjenek ki belőle a tevékenységeknek, azok szervezeti kereteinek és a hozzájuk kapcsolódó létszámmozgásoknak a költségvonzatai, költségkihatásai. Legyen világosan összehasonlítható az előző évek, de legalábbis az előző egy év költségvetésének a terveivel, teljesítéseivel. És ami a legfontosabb: mindaz, amit elsoroltam, azért van, azért kellene hogy legyen, hogy tűnjön ki belőle a vizsgált kormányzati egység - ezúttal az Oktatási és Kulturális Minisztérium - sajátos teljesítménye, politikája, politikai tartalma, vagy más szóval, az irányított területtel kapcsolatos általános céljai és azok teljesülése, a valóság és annak változása.

Mindjárt az elején ki kell jelentenem, hogy megítélésem szerint az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak a 2006-os esztendőről szóló költségvetési beszámolója, zárszámadása a benne felsorakoztatott tömérdek adat ellenére az imént megfogalmazott kritériumok jelentős részének nem felel meg, illetve csak részben felel meg. Vegyük sorra a kritériumokat, és vizsgáljuk meg a költségvetést ezek fényében.

Ami az összteljesítmény megítélését és az adatok világosságát illeti: miután nemcsak a két korábbi minisztériumot vonták össze, hanem több helyen a rájuk vonatkozó költségvetési fejezeteket is összevonták, átszabták, ezeken a helyeken nem állapítható meg, hogy a költségekből mennyi esik a kultúra és mennyi az egyéb területek támogatására. Nem állapítható meg világosan, hogy a minisztérium összes költésének növekedésében pontosan milyen mértékűek a feladatnövekedéshez kapcsolódó, a fejezeti átcsoportosításokhoz s a többi kapcsolódó összegek, és mekkora ezek aránya egymáshoz, illetve az összeshez viszonyítva. Csak azt látjuk egy összefoglaló táblázatban, hogy a minisztérium költségvetésének növekedése mintegy 57 milliárd forint, ami önmagában alig kompenzálja az inflációt, de ha a feladatnövekedéseket, a 63 milliárdos kötelező maradványképzést és egyebeket pontosan beszámítjuk, kitűnik, hogy a minisztérium forrásai nominálisan és reálértékben is sokkal szűkösebbek az előbbi évinél.

Az összefoglaló táblázatból az oktatásra és a kultúrára, illetve egyéb területekre nem különválaszthatóan az derül ki a költségek belső mozgására vonatkozólag, hogy míg a személyi jellegű juttatások az előző esztendőhöz képest 103 százalékra növekedtek, tehát körülbelül az infláció felével, ugyanakkor a beruházásokra, fejlesztésekre fordított költségek az előző esztendeinek csak 84 százalékára teljesülnek. Tehát eléggé nyilvánvaló, hogy miközben az egész költségvetés zsugorodik, a zsugorodó költségvetésen belül valamelyest kompenzálódik a személyi juttatások köre, és az egyik fő forrás nyilvánvalóan a beruházások rovására történt átcsoportosítás.

Még egy fontos dolgot említek meg: a minisztérium forrásain belül a saját bevételek mintegy 20 milliárd forinttal növekedtek. Ez jelentős növekedés az előző évihez képest. Ennek a politikai és egyéb összefüggéseire a későbbiekben még ki fogok térni.

Ami a szükséges adatok meglétét illeti: a minisztérium 2006 kora őszétől az irányítása alá tartozó kulturális szervezetek hatalmas összevonásába kezdett, amúgy egy olyan kormányhatározat alapján - jegyzem meg -, amelyet ritka kivételként maguk a kormányoldali képviselők sem támogattak, és a kulturális és sajtóbizottság ülésén a minisztérium ott lévő tisztviselőjét felszólították, hogy a minisztérium vonja vissza ezt az átszervezési javaslatot.

(20.10)

Nos, mint az Állami Számvevőszék jelentéséből, de magából a zárszámadás szövegéből is kitűnik, az átszervezésről és a hozzá kapcsolódó létszámleépítésről szóló beszámoló nem készült el. Ezt a beszámolót pedig jogszabály is előírta, s a minisztérium összteljesítményének megítéléséhez szerintem egyszerűen elengedhetetlen.

Ami az adatok világosságát és a megítélés megalapozottságát illeti: az imént említett átszervezés állása - itt a 2007-es költségvetésről kezdek egy kicsit beszélni - a 2007-es költségvetés tárgyalásakor még teljesen bizonytalan volt, ezért az összevonásra ítélt szervezeteket összevonási csoportokba, összevonási bugyrokba vonták, és a bugyorhoz együttesen rendelték hozzá a költségvetési összegeket. Csak az szerepelt, hogy 4-5-6-10, nem tudom, hány intézmény együttesen milyen támogatásban fog részesülni. Így a bugyorban lévő intézmények támogatása és egyéb adatai egyenként megállapíthatatlanok voltak. Ez még a 2007-es költségvetés.

A zárszámadás visszamenőleg, a 2006. július 1-jei, közös számlára állítás után és nyomán az elszámolásban ugyanezt a módszert alkalmazza. Ezzel a 2006-os zárszámadás adatai intézményi szinten nagyrészt megállapíthatatlanná váltak, illetve a 2005-ös és a 2006-os teljesítés összehasonlítása is megállapíthatatlanná vált, illetve csak egyes, külön megtartott intézményeknél - mint amilyenek az alapítványok, bizonyos gazdasági szervezetek - maradt lehetséges.

A 16 közgyűjteményből például csak aggregált adatokat kapunk. A Széchényi Könyvtár, az Országos Levéltár, a Filmarchívum, a Néprajzi Múzeum, a Nemzeti Galéria - és így tovább - támogatása egy összegként szerepel, és megállapíthatatlan, hogy az előző évihez képest milyen változás történt vagy nem történt ezekben az adatokban.

De ugyanez a helyzet, ha nem a közgyűjteményeket nézzük, hanem az öt művészeti intézményt vagy az örökségvédelmi és a kulturális kutató és szolgáltató intézményeket - és így tovább - nézzük. Ezekkel az intézményekkel kapcsolatban egyszerűen lehetetlen bármit is ellenőrizni a költségvetési zárszámadással kapcsolatban.

Lépjünk eggyel tovább! Ami a szándékok és a teljesítések összehasonlítását illeti a zárszámadási törvényben, erre viszonylag sok helyen találunk adatokat, de azt mondhatom, ez a minisztériumi költségvetés, illetve a zárszámadás egyik legszomorúbb mozzanata, az összességében 93 százalékos teljesítés. Az igen jelentős alulteljesítések ugyanis - és ez nagy bizonyossággal állítható - nem a minisztérium embereinek vagy magának a miniszternek a rossz munkájából, hanem legnagyobbrészt az előző Gyurcsány-kormánynak a lakosságot a 2006-os választásokra megtévesztő gazdasági helyzetértékeléséből és az ebből eredő túltervezésből származik. Mikor aztán a teljesítésre sor került, akkor a valóság előnyomult, és az óriási különbség ebből jött létre.

A forrásszerkezet változásának a megállapításával kapcsolatban megjegyezhetem, hogy az egyes intézmények adataiból gyakran hiányzik annak a pontos megállapíthatósága, hogy az összes forráson belül mennyi az állami támogatás, és mennyi az egyéb források mennyisége és aránya, hogyan teljesült a miniszter 2006-os meghallgatásán felvázolt törekvése, hogy a kulturális terület finanszírozásába a magántőkét bevonja. Nota bene, ez úgy hangzik, mint valami vívmány. De tudjuk, hogy ez egyszerűen azt jelenti, hogy miközben a lakosság és a gazdaság terhei nem csökkentek, egy újabb terhet átraknak vagy át próbálnak rakni rá, a kultúrafinanszírozás terhét, anélkül természetesen, hogy ez, bocsánat, a kultúra javára válna, mert általában az a tapasztalatunk - és vegyük a kereskedelmi televíziók példáját alapul -, hogy ahol a magántőke megjelenik, ott nem a kultúra érdekei szerint jelenik meg, hanem a saját érdekei szerint gyűri össze és tapossa maga alá a kultúrát.

Ugyanígy hiányoznak a kiadásokon belül a fenntartásra, a személyi kiadásokra, a fejlesztésekre, a beruházásokra fordított összegek adatai, ezeknek a változásai vagy a létszámváltozások adatai, ezt már elmondtam.

Ami a minisztérium politikájának a megítélését illeti: a miniszteri meghallgatáson, sőt meghallgatásokon is, és az egyes, a minisztérium tevékenységére vonatkozó jogszabályok indokolásában is gyakran hangzott el a hatékonyság javításának a törekvése. Ez a beszámoló egyik legbizonytalanabb és legzavarosabb pontja. Sohasem derült ki egyébként, hogy a miniszter mit ért a hatékonyságon és a hatékonyság növekedésén, az ugyanis nyilvánvaló, hogy az iparvállalatok vagy más gazdasági vállalkozások tevékenységével kapcsolatos hatékonyságfogalom itt, a kultúra területén nem alkalmazható.

A puszta létszámcsökkentés és a költségeknek a lakosságra vagy a gazdaságra való mind intenzívebb áthárítása semmit sem mond a kultúra hatásának, szerepének vagy akár csak a kulturális intézmények működésének minőségi változásáról, javulásáról vagy romlásáról.

Tehát felmerül az a gyanú, hogy itt egy szándékos elfedésről van szó, az összevonások, a fejezetváltoztatások, a csupán aggregált formában közölt adatok, a belső szerkezeteknek az eltitkolása azt jelenti, hogy a minisztérium tevékenységének a hatásáról magából a zárszámadásból nagyon keveset lehet megtudni. Ha valamit meg akarunk innét tudni, akkor arról valójában a kultúra területén dolgozó intézmények, egyházi intézmények vezetőinek és munkatársainak a folyamatos panaszaiból, közléseiből lehet tudomást szerezni. Ezek a közlések folyamatos forráskivonásról, tevékenységszűkítésről, ellehetetlenülésről szólnak, akár az operáról, a színházak támogatásáról, a zenekarok működéséről, a közgyűjteményekről, a múzeumok, a könyvtárak állománygyarapítási lehetetlenségéről, a nagy folyóiratok bukdácsolásáról vagy különböző céltervek - Gyarmathi-magyarul projekteknek szokták nevezni - támogatásról van szó. Ez a költségvetési zárszámadás egyszerűen emiatt is elfogadhatatlan. Magyarán szólva: ami benne van, és megjelenik benne, elfedi a valóságot, ami pedig ténylegesen létezik a valóságban, az ebben nincsen benne.

Némileg megértem Hiller miniszter urat, amiért fontos adatokat és összefüggéseket nem enged megjelenni a zárszámadásban. Ha ugyanis mindaz, amit hiányoltam, a dokumentumokban megjelenne, főképpen egy dolog derülne ki: a minisztérium tevékenységét meghatározó fő összefüggés nem a reform, nem a hatékonyságnövelés és így tovább, hanem egész egyszerűen a források kivonása, a forrásszűke, a meglévőn belül a terhek áthárítása költségvetésen kívüli szereplőkre, késedelmes fizetések, az abszurd méretű maradványképzési kötelezettség és így tovább. Ennek az egésznek a hatékonyságnövelés, a magántőke bevonása, a reform fogalmaival való operálás csupán az álcázása.

Ha a kérdést a zárszámadás őszintén vetné fel, és megmondaná, menthetetlenül a forrásszűke okaira, a kormány egész gazdaságpolitikája elhibázott voltára is utalnia kellene, illetve erre hívná fel a figyelmet. A korábbi hazugság tehát folytatódik, nem lehet abbahagyni, magába a rendszerbe van beleépítve.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu