BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy nagyon logikusan és világosan felépítettem azt a helyzetértékelést, amelynek a végén a következtetést is le kellett vonni. (Dr. Szabó Zoltán: Nincs azzal gond!) Sajnos, nem jó következtetést tetszett levonni, nem kell azt mondani, hogy ezzel a problémával foglalkozzon a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, és adjon javaslatot. Össze kellene fogni, és közösen kellene végiggondolni.

Itt nem demagógiáról van szó, hanem valóban arról van szó, hogy élve jogszabályi lehetőségekkel, kreatív könyvelés keretében mesterségesen lecsökkentik azt a hozzáadott értéket, amely a hazai adójogrend alapján adóalapként szolgál, és máshol, az adott vállalatcsoport másik helyszínén, a központjában vagy éppen a vállalatcsoport más tagjánál jelenítik meg, és ott történik meg az itt előállított érték utáni adózás.

Erre hívtam fel a figyelmet, ez egy jelenség. Ha önök ezzel nem akarnak foglalkozni a jelen pillanatban, akkor majd jövőre, két év múlva fognak vele foglalkozni, mert százmilliárdos bevételkiesést jelenthet ez a jelenlegi állapothoz képest, mind az államháztartás egészében, mind pedig az önkormányzati alrendszerben. Ezzel kell foglalkoznunk nekünk, azért vagyok itt. Mivel erre nem hívta fel senki a figyelmet, én a gyakorlatból jövök, azért vetettem fel. Nem vagyunk ellenségei a nemzetközi tőkének, ezt még egyszer mondom, a beszédemben is említettem, ugyanakkor nem viselhetjük el azt, hogy kreatív könyveléssel az arányos közteherviselés alól kihúzza magát a nemzetközi tőke, rovására a helyi vállalkozóknak, a magyar vállalkozóknak, illetve a lakossági adózóknak. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu