KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontosnak tartom, hogy az adótörvények kapcsán részben államtitkárként, részben pedig SZDSZ-es képviselőként mindenképp hangsúlyozzam, hogy természetesen az, hogy egyszerűsödik egy adótörvénycsomagon keresztül az adóbevallás rendszere, és ezért tisztul, könnyebbé válik az adózók számára az adó lerovása, az adórendszerhez való igazodás, a törvény és a jogszabályok követése, ez legalább olyan fontos és értékes eleme egy adórendszer-változtatásnak, mint az adócsökkentés. Éppen ezért ebben a vonatkozásban ezt egyértelműen üdvözöljük.

A második, amit szeretnék hangsúlyozni, hogy ugyanakkor ebben érdemi adóváltozások nincsenek. Szeretném képviselőtársam hozzászólása kapcsán többszörösen aláhúzni, különösen nincsen benne zöldadó- vagy környezetiadó-növekedés; nem is célunk, közép- és hosszú távon sem cél.

Az adórendszerben nem az a célunk, hogy megjelenjenek zöldadónemek, hanem az a célunk, hogy az adórendszer reformja kapcsán úgy alakuljanak át a szabályozórendszerek, hogy azok a fenntartható fejlődés irányába hassanak, azaz azokat a gazdasági tevékenységeket ösztönözzék és olyan formában, amelyek kisebb környezeti terhet okoznak, amelyek kisebb környezeti kárral járnak. Hiszen ezek a másik oldalon nagy költséggel rendbe teendő feladatokat jelentenek általában a közösség, legtöbbször az állam, a költségvetés számára.

Ezért mondjuk azt, hogy az adórendszer átalakítása során ezt a szempontrendszert, a fenntartható fejlődés szempontrendszerét érvényre szeretnénk juttatni. Ilyen értelemben beszélünk mi zöldadórendszerről vagy az adórendszer zöldítéséről, és nem abban a formában, mint ami az elmúlt évek, évtizedek gyakorlata volt Európa-szerte első lépésként a zöldérdekek megjelenítésében, hogy tudniillik speciálisan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) megadóztattuk azokat a területeket, amelyek a környezetet nagyobb mértékben vették igénybe.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu