PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Éjjel 11 óra van, én tisztelettel kérem önöket, Pettkó képviselő úr, önt is, arra, hogy próbáljunk a tárgyról beszélni. Nagyon dicséretes, hogy önök fontosnak tartják, már fontosnak tartották a lista összeállításakor is, hogy ennyi hölgy kerüljön be láthatólag sikerrel az MDF soraiban ide a parlamentbe, és ugyanez a megyei közgyűlésekre is igaz, természetesen. Nagyon köszönöm, hogy nőként tisztel minket, de tisztelje azt is, hogy van, aki reggel kezdte a napot 6 órakor, és kimutatták, hogy nem lehet 12-14 órán keresztül figyelni. Úgyhogy szenteljünk ennek a törvénynek annyi figyelmet, amennyit minimum megérdemel, olyan 60 százalékos szintet, merthogy ennyi a nők aránya a társadalomban. Ha komolyan gondoljuk, akkor beszéljünk a törvényről!

Beszélhetünk persze magáról a kvótáról is, említettem, hogy nem volt könnyű például a mi pártunknak is döntést hozni a tekintetben, hogy hogyan viszonyulunk ehhez a kérdéshez. Mint ahogy a képviselő asszony elmondta, bizony ez a kvóta szó nem a legmegfelelőbb szó. Van egy cél, van egy szándék, amivel tartalmilag vagy egyet lehet érteni, vagy nem. Most van egy eszközrendszer, amit fölvetett egy párt, úgy gondolom, hogy pontosan ez a kérdés pártok fölötti. Úgyhogy méltóztassunk ehhez felemelkedni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu