TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy héttel ezelőtt kezdte meg az Országgyűlés a 2008. évre vonatkozó adótörvények jelentős részének a tárgyalását egy törvényjavaslatban, most az általános forgalmi adóról szóló önálló törvényjavaslat tárgyalására kerül sor.
Az adótörvények expozéjában elhangzott az, hogy a kormány 2008-ban elsősorban olyan változtatásokat tervez, amelyek az adórendszer egyszerűsítését, az adminisztráció, a bürokrácia csökkentését, a gazdaság fehérítését szolgálják. Ezt a célt szolgálja tehát az adómódosítások összessége, ezt a célt szolgálja ez az egyébként önállóan benyújtott átfogó áfatörvény-javaslat is.
Az általános forgalmi adózás a magyar adórendszer meghatározó eleme, meghatározó a tekintetben, hogy a mintegy 13 000 milliárd forintra rúgó államháztartási kiadások egyhatodát, több mint 2100 milliárd forintot az áfabefizetések, az áfabevételek fedezik 2008-ban.
Az az új áfatörvény, amit most kezdünk tárgyalni, tartalmilag és logikailag már a 2009-re tervezett átfogó adóreformnak is része, úgy gondoltuk azonban, hogy azokat a szabályozásokat, azokat a változtatásokat, amelyek kedvezők, és amelyekkel elkészültünk, amelyeknek az egyeztetése lezajlott, és lényeges vitás kérdések a partnereinkkel nem maradtak fönt, már most az Országgyűlés elé terjesztjük, hogy 2008. január 1-jétől bevezethetők legyenek ezek a változások.
Az általános forgalmi adóról szóló, ma hatályban lévő törvény immáron másfél évtizedes, az azóta eltelt időszak a magyar gazdaságban, a gazdaság szereplőinek érdekviszonyaiban, életviszonyaiban hatalmas változást hozott. Az áfatörvény folyamatos korrekciókkal igyekezett lépést tartani ezekkel a változásokkal, de ennél ma már lényegesen többre van szükség.
Az átfogó újrakodifikálást még egy körülmény indokolja, nevezetesen az, hogy 2004. május 1-jével Magyarország tagja lett az Európai Uniónak, ez pedig az uniós jogrendhez való alkalmazkodás feladatát is jelenti mindannyiunk számára. Az adórendszer egyes elemeire a közösségi szabályozás eltérő mélységű, az áfára vonatkozóan pedig meglehetősen erős, így erős a tagállamok harmonizációs kényszere is. Magyarország ezeknek a jogharmonizációs feladatainak úgy a csatlakozás előtt, mint az azt követő időszakban is eleget tett, az Unió azonban a közelmúltban megújította az általános forgalmi adó közösségi szintű szabályozását tartalmazó áfairányelvet. Ennek következtében a tagállamok, így Magyarország feladata is az, hogy saját nemzeti jogrendjében kövesse ezeket a változásokat, vegye át a kötelező új szabályokat. Az általános forgalmi adóról benyújtott törvényjavaslatban tehát a hazánkra háruló jogharmonizációs feladatoknak is eleget kívánunk tenni.
A változások mellett, sőt azok előtt fontos kérdés az is, hogy mi nem változik ebben a törvényjavaslatban. Az áfatörvény megújítása nem érinti a jelenleg hatályos áfakulcsokat, az adó általános kulcsa továbbra is 20 százalék, a kedvezményes mérték a továbbiakban is 5 százalék marad.
(9.00)
Nem lesz továbbá változás az egyes áruk és szolgáltatások áfakulcsok alá történő besorolásában sem.
Az egyszerűsítés, az adminisztratív terhek csökkentése, valamint az adócsalás visszaszorítása érdekében ugyanakkor számos módosítást és új szabályozást tartalmaz a törvényjavaslat. Az egyik, az adózók számára kedvező és fontos változás, hogy emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára, 4 millió forintról 5 millió forintra. Megváltozik a csoportos adóalanyiság szabályozása. A változás a csoportos adóalanyiság kiterjesztését jelenti, ez pedig számottevő adminisztrációs tehercsökkenést eredményez a Magyarországon letelepedett kapcsolt vállalkozások körében. A csoportos adóalanyiság tagjainak önálló áfaalanyisága megszűnik, a tagoknak önállóan nem kell bevallást készíteni, a csoport önálló adóalanyként vallja be és fizeti meg az adót. A csoportos adóalanyiság természetesen nem lesz kötelező, azt az érintett vállalkozások választhatják, alkalmazásához pedig az adóhatóság engedélye szükséges.
Az idegenforgalmi tevékenységre vonatkozó árrés adózási alkalmazhatósági körének bővítésére is javaslatot tett a kormány. Az utazási irodák számára ma is alkalmazható adószámítási mód, az árrésadózás esetében az adóalany olyan szolgáltatást ad el, amelyet más teljesít, ilyen például a személyszállítás, a szállás. A tervezett változás nem az adózás technikájában van, hanem abban, hogy szélesebb körben válik alkalmazhatóvá, azaz nemcsak utazási irodák, hanem minden olyan adóalany, amely ilyen jellegű szolgáltatást nyújt, alkalmazhatja majd ezt a szabályozást.
Az üzleti élet szereplői számára kedvező változás, hogy lehetővé válik az adóalanyként történő bejelentkezés előtti beszerzések áfatartalmának érvényesítése. Megszűnik tehát az a jelenlegi szabály, amely tiltja az adóhatósági bejelentkezés előtti beszerzések után megfizetett áfa levonhatóságát. Ez a szabály alapvetően a bejelentkezést elmulasztó külföldi cégeket sújtja.
Átalakul a visszaigénylési rendszer is. Kedvező változás a vállalkozások számára, hogy a jövőben nem feltétele a visszaigénylésnek meghatározott adóalap teljesítése vagy a tárgyi eszköz beszerzése. A visszaigénylés alapvetően a negatív összeg nagyságához és a beszerzések pénzügyi rendezéséhez kötődik. A szabályozás egyszerűsítését és áttekinthetőségét szolgálja, hogy megszűnnek a bolti kiskereskedelemre vonatkozó külön szabályok. Az eltérő szabályoknak kétségtelenül létjogosultságuk volt abban az időben, amikor az áfatörvény több áfakulcsot is tartalmazott, ekkor az adminisztráció csökkentése érdekében a bolti kiskereskedelem számára biztosított volt a különleges adózási mód igénybevétele. Figyelemmel azonban arra, hogy jelenleg a termékek döntő többsége a 20 százalékos kulccsal adózik, ez a korábbi eltérő adózási mód feleslegesé vált, értelmét vesztette.
Az adminisztratív terhek csökkentését eredményezi a számlázási szabályok egyszerűsödése is. Megteremtjük a gyűjtő számlázás lehetőségét, amikor több, ugyanazon vevő felé történő értékesítésről egy darab számla kiállítása is elegendővé válik. Egyszerűsödni fog a helyesbítő számla, viszont továbbra sem lesz változás abban, hogy a vevő adószámát csak abban az esetben kell feltüntetni a számlán, ha ő az adófizetésre kötelezett.
A feketegazdaság elleni fokozott fellépéssel a kormány célja a költségvetési bevételek biztosítása mellett az, hogy megszüntesse a tisztességes vállalkozások versenyhátrányát a tisztességtelenekkel, a közteherfizetést elkerülőkkel szemben. A feketegazdaság fehérítése körében a következő változásokat tartalmazza a törvényjavaslat. A 2006. január 1-je óta a hulladékkereskedelemben alkalmazott fordított adózási eljárást ki kívánjuk terjeszteni olyan tevékenységekre, amelyek körében jellemző a szürke és a feketébe hajló magatartás az adózás szempontjából. Idetartozik például az ingatlanértékesítés, az ingatlanhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások nyújtása, a kapcsolódó munkaerő-kölcsönzés. Ebben a körben nem a terméket értékesítő vagy a szolgáltatást nyújtó fogja megfizetni az áfát, hanem a terméket beszerző, illetve a szolgáltatást igénybe vevő. A fiktív adóalanyiság visszaszorítása érdekében bevezetjük, hogy a láncértékesítés esetén a láncban részt vevők számára egyetemlegessé válik az adófizetési kötelezettség akkor, ha a lánc résztvevői kapcsolt vállalkozások. Ha valamelyik ezek közül nem fizeti meg az áfát, úgy azt a lánc bármely tagján követelheti majd az adóhatóság.
Az ingatlanértékesítés körében főszabály marad az ügylet adómentessége, azaz áfát nem kell fizetni, és nem lehet levonni. Ugyanakkor az adózó a jövőben dönthet úgy, hogy adóköteles ügyletként kezeli az ingatlanértékesítést, ebben az esetben az áfafizetési kötelezettség mellett a levonási jog is természetesen megilleti. A jövőben ugyanakkor áfaköteles lesz az építési telek és a két évnél nem régebbi ingatlan értékesítése. Az is adófizetési kötelezettséget keletkeztet, ha magánszemély értékesít építési telket, és két évnél nem régebbi ingatlant, mégpedig két naptári éven belül négyet. Ekkor a negyedik értékesítés már adókötelessé válik. Jelenleg a magánszemélynek csak akkor kell az ingatlan értékesítése után áfát fizetni, ha az ingatlanértékesítés üzletszerűen történik. Ebben tehát nem következik be változás, az üzletszerű kifejezés definiálására kerül sor az áfatörvényben, hogy elkerüljük azokat a bizonytalanságokat, amelyek az adóhatóság és az adózó esetleges különböző értelmezéséből fakadtak az eddigiekben.
Tisztelt Országgyűlés! Az áfatörvény-javaslat, az áfatörvény újrakodifikálása tehát eleget tesz Magyarország jogharmonizációs kötelezettségeinek, és a kormány szándékai szerint azt a célt szolgálja, hogy a fekete- és a szürkegazdaság visszaszorításával az adóbevételek növekedjenek, a gazdaság tisztuljon, fehéredjen, és mindennek eredményeként 2009-ben, az adórendszer átfogó átalakítása keretében bizonyos adóterhek esetében már a mértékek csökkentésére is sor kerülhessen.
Mindezek alapján pedig kérem, hogy a benyújtott általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés