DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmúlt héten az egészségügyi bizottság meghallgatta önt, ahová egy 40 oldalas koncepcióanyaggal érkezett. Az irat első lapján ez olvasható: reformvízió. A bizottsági meghallgatáson is és ma is azt mondom erre, ez egy reformrémálom. S hogy ez helytálló, vagy sem, lássuk most az alapellátás helyzetén keresztül, hogyan is gondolják önök a reformot, hogyan okoztak reformkényszerük hatása alatt rémálmot az alapellátás valamennyi szereplőjének, orvosnak és betegnek egyaránt.

A kilencvenes évek elején, közepén az alapellátás szereplőit a funkcionális privatizációnak nevezett kényszervállalkozásokba kényszerítették. A kártyapénz hol kevesebb, hol több volt, de a praxisok igazi elszegényedése az elmúlt év őszén kezdődött, amikor lényegesen csökkentették azok finanszírozását, és megszüntették az amortizációs költségek elszámolhatóságát. Ebben a lassan kivéreztetett helyzetben érkezett el ez év februárja, amikor bevezették a vizitdíjat az alapellátásban is. Számtalan konfliktus termelődött ezzel. Éket vertek orvos és betege közé, és a gyógyításban is kiterjesztették a társadalom jó részére már rátelepedett gyanakvást. Jöttek a különféle jogszabály-értelmezések, a rendeletmódosítások, amellyel rendet teremteni nem tudtak, nem is akartak igazán, de szépen, lassan kialakult a káosz. A káosz, amely az alapellátásban a legveszélyesebb, hiszen ebből a közegből indul az a betegút, amelyet önök, illetve a nyereségérdekelt biztosítók meg kívánnak szabni a jövőben.

(18.00)

Mindezt úgy, hogy az alapellátás orvosai végső tartalékaikat is bevetve próbálják túlélni a jelenleg kialakult helyzetet, s mindezt az önök szándékai szerint úgy, hogy ne tudjanak már másban bízni, csak a nyereségérdekelt biztosítóban.

A több mint egy éve bevezetett tételes betegforgalmi jelentés óta a rendelők előtt sokszor tömegjelenetek zajlanak, régen összeomlott már a Csehák miniszter asszony által bevezettetett előjegyzési rendszer. Bár a vizitdíj megmentette átmenetileg a praxisokat, de a bevételhez képest túl nagy adminisztrációt követel, és méltatlan az orvos-beteg kapcsolatban. Az alapellátás orvosait és a betegeket is sokszor lehetetlen helyzetbe állítja a gyógyszertörvény, a háromhavonta megváltozó legolcsóbb gyógyszerek hada, az ismeretlen, a praxisokban korábban nem használt patikaszerek sokasága, az indokolatlan döntések sora, amelyeknek értelmében tömegek állnak a szakorvosi rendelők előtt, hogy a rendeletváltozás miatt megdrágult gyógyszereikhez beszerezzék a szükséges szakorvosi javaslatot, vagy fizetnek többet, mert ugye ez a cél. Így keletkezik a többlet, nem veszteséges már a társadalombiztosítás. Vagy a többletet nevezzük inkább nyereségnek, mert az igazi cél ez volt: bizonyítani a nyereségérdekelt biztosítók felé azt, hogy még ebből az alulfinanszírozott rendszerből is előkotorható 20-25 milliárd.

Eközben az alapellátás doktora pedig írogat, adminisztrál, az ön államtitkára szerint már a munkaideje 80 százalékában, a betegre pedig egyre kevesebb az idő; a betegre, akit a tervek szerint minél magasabb számban definitíven kéne a rendelőben ellátni, úgy, hogy eközben adminisztrálunk, írjuk a sokféle jelentést, kéthavonta átállítjuk a beteget az olcsóbb gyógyszerre, és a mélyülő szociális válságban igyekszünk minden rászorulót valamiféle szociális ellátórendszer felé terelni. Nos, ez a munka lehetetlen, nem tarthatók az elvárások, s a napi robot után egyre többen gondolják úgy, hogy nem ezért végezték az egyetemet s lettek gyógyító orvosok, hogy az önök vagy egy nyereségérdekelt biztosító íródeákjai vagy forgalmistái legyenek.

A szakmát mára annyira sikerült tönkretenni, hogy sem erkölcsi, sem anyagi vonzerőt nem jelent a fiatalok számára sem, így komoly veszélyeket rejt az alapellátás jövője. Látva az önök nyereségérdekelt biztosítási rendszerének reformvízióját, nem csillan fel az öröm sem az alapellátás orvosai, sem az ellátandó betegek arcán, legfeljebb egy sötét felhő úszik át mindannyiunk homlokán: ez egy reformrémálom.

Tisztelt Miniszter Asszony! A mai napon abban valamennyien megegyeztünk, hogy egy megoldandó feladatra, a beteghelyzetre, a társadalombiztosításra kívánunk megoldást találni, ebben a csaknem öt órában valamennyien megegyeztünk. Viszont mi, akik orvosként kerestük, keressük a kenyerünket, megtanultuk a gyógyítás alapelveit, az pedig úgy kezdődik, hogy a beteget megnézzük, és utána meghallgatjuk, ha pedig megvan a diagnózis, akkor gyógyítunk, de a gyógyításban is kikérjük a beteg véleményét, beleegyezését. Viszont jelen esetben, amit önök művelnek, ez a csonkító műtét úgy történik, hogy nem kérdezték meg a beteget, nem kérdezték meg a társadalmat. Talán bizony úgy gondolják, hogy ez a társadalom már eszméletlen, nem képes dönteni önmaga sorsáról? Merthogy arról, amit most művelnek, Magyarország polgárait nem kérdezték meg.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu