DR. PESTI IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Néhány fogalmat szeretnék tisztázni elsőként. Szóba került, hogy üzleti biztosító, nem üzleti biztosító, üzlet-e az egészségügy, vagy nem üzlet. Valóban, az egészségügy körbe van véve üzlettel, de amikor arról beszélünk, hogy az egészségügy üzlet, vagy nem üzlet, akkor azt gondoljuk, hogy a betegellátás közvetlenül nem lehet alárendelve üzleti érdekeknek.
A múltkor kísérletet tettem arra, hogy Soros György intelmeit felolvassam önnek, úgy látszik, akkor azokat nem sikerült rögzítenie. Hadd mondjam el, Soros György pontosan arra hívta fel a figyelmet, hogy létezik néhány ágazat - ilyen az egészségügy is -, amelyben ha az üzleti szempontok érvényesülnek, akkor az a minőség rovására megy. Szeretném elmondani, az üzleti biztosítónak nem az a célja, hogy az egészségügyi ellátást javítsa, hanem az a célja, az az érdeke, hogy a profitját növelje. Az üzleti biztosító tulajdonosai ezt várják el az üzleti biztosító menedzsmentjétől, és azok közül a nagy biztosítók közül, amelyek ide szándékoznak jönni, jó néhányan kint vannak a világpiacon, és az ő cégeik értékét is az határozza meg, hogy milyen nyereségre, milyen profitra tesznek szert. Erre hívta fel a figyelmet Soros György, és kérem tudomásul venni, neki kellő gyakorlata és tapasztalata van arról, hogy hogyan működik az üzleti világ.
(17.10)
Üzleti biztosító. Az elmúlt időszakban éppen öntől hallottuk, hogy mindenütt több-biztosítós rendszer van Európában. Szeretném, ha pontosítanánk; nyereségérdekelt üzleti biztosító Európában két országban létezik, vagy két és fél országban: Hollandiában, Szlovákiában és töredékében, 10 százalékban Németországban. Szeretném elmondani, hogy véletlenül úgy hozta a sors, hogy Szlovákiában a szlovák reform születését az önök szakértője, Peter Pažitný - aki csoporttársam volt, és jó barátság kötött hozzá - elmondta. Peter szavait idézem: közgazdászok összejöttek, és szigorú közgazdasági szempontokat vettek figyelembe. Tőle tudom, a reform egyik szülőjétől, aki önöknek tanácsot ad. A szlovák reformot éppen most szeretnék megszüntetni.
Holland reform. A holland reform 2006 óta van érvényben. Az első évben már több mint 600 millió eurós veszteséget okozott. Úgy tűnik, hogy a járulékot mindenféleképpen emelni kell. Szeretném a miniszter asszonynak elmondani, hogy Jan Bultman, az ENSZ egészségügyi szakértője azt mondta erről a reformról, hogy kezdeti stádiumban van, és senkinek sem ajánlja, hogy ezt megvalósítsa, így természetesen nekünk sem. Egy kimunkálatlan és egy veszélyes rendszerről van szó. Hosszú-hosszú éveknek kell eltelni, míg a holland reform eredményét és tapasztalatait leszűrik, és akár ajánlani lehetne másnak. Egészségügyi szakember mondta, hogy nem.
Felvetődik a kérdés, hogy milyen modellről van most szó. Amint hallottuk, nem a szocialisták modelljéről, nyilvánvalóan nem a mi modellünkről, hanem a szabad demokraták modelljéről, egy parlamenti küszöböt alig átlépő párt nem konszenzussal, hanem kizsarolta, hogy az ő elvét vagy az ő programját fogadjuk el. Gyakorlatilag egy diktátum az, ami most a Szabad Demokraták Szövetsége részéről történt, és ez a reform valósul meg, ezt szeretnék átverni a teljes magyar egészségügyön.
Hogy mennyire diktátum a Zöld könyv bevezetése vagy a Zöld könyvben leírtak: nem volt társadalmi vita. Nagyon inkorrekt volt társadalmi vitáról beszélni, amely augusztus 1-jén kezdődött, de előtte két héttel a miniszterelnöknél már a konkrét menetrendet is megbeszélték. Kezünkbe került az anyag, igen, ez így volt, nem volt társadalmi párbeszéd. De most sincs! Kezemben van a menetrend; október 18-a: egyeztetés a szakmai kollégiumok vezetőivel, és akkor már fönt volt a törvénytervezet. Bocsásson meg, ez nem egyeztetés, ez nem korrekt, és csúsztatások tömkelege.
A több-biztosítós modell előnyeiről beszélnek itt sokan. Szeretném önnek felhívni a figyelmét, hogy ott volt Lovasberényben maga Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság titkárságának vezetője, beszélt a több-biztosítós modell előnyeiről, és a következőt mondta, le is írta: akkor, amikor arról beszélnek, hogy javul az ellátás minősége, jobb lesz a hozzáférés, mindez fikció, ez nem valós, ennek nincs semmiféle reális alapja. Gyakorlatilag a kormány egyik szakértője, az Államreform Bizottság titkárságának vezetője mondta ezt. Egyébként a nemzetközi tapasztalatok is ugyanezt bizonyítják. Úgy tűnik, hogy egyéb szempontok vezérlik a Szabad Demokraták Szövetségét. Egyébként nem is reformról van szó, egészen másról, a végén talán sikerül elmondanom.
Muszáj haladnom, mert az idő szalad, önök egy aukció keretében igyekeznek majd 50-100 milliárd forint bevételre szert tenni. Ez az 50-100 milliárd forint rendkívül kevés ahhoz, amekkora vagyonhoz hozzájutnak a biztosítók, a teljes magyar állag feletti rendelkezés, ezenkívül a beszállítók feletti rendelkezés, az egészségügyi adatvagyon feletti rendelkezés.
Az igazgatóságról. Az igazgatóság öttagú, három tagját a törvénytervezet szerint majd a kisebbségi tulajdonos fogja jelölni. Befektetések, beszerzések, értékesítések, értékesítések díjazása - igenis lenyúlás, ők fogják eldönteni, meghatározó szerepet fognak játszani. Ugyanígy a díjtételbizottság - be kell fejeznem -, ott is meghatározó szerepük lesz. Ott azt mondják, hogy majd súlyozott szavazás lesz, de nem tudjuk, hogy mi a súlyozott szavazás. Ott is a biztosítók érdekei érvényesülnek. Azt kell hogy mondjam, miniszter asszony, ön itt a biztosítók ügynökeként van jelen, madárnak nézik az egész parlamentet, madárnak nézik az egész közvéleményt, balfácánnak azokat, akik ezt megszavazzák, mert ez nem más, ez egy közönséges szarkaprojekt.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés