DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Így a vita végén kicsit nehéz arról beszélni, hogy egy emelkedett szintű, jó szakmai vita volt ez a mai vitanap. De tulajdonképpen nem mi kezdtük, mi csak beszálltunk ebbe a vitába. Az ellenzék részéről nem tudtuk meg tulajdonképpen, hogy mit szeretnének, mit akarnak. Egy-egy mozzanatban felsejlett ugyan, hogy mi a Fidesz programja, de összességében, rendszerszerűen nem tudtunk meg semmit erről a programról. Várjuk a törvényjavaslatot.
Mindenképpen furcsa, és a meghallgatáson is megütötte a fülemet az, hogy megtaláljuk a módot - most szó szerint idézek -, "hogy számon kérjük azokat a képviselőket, akik megszavazzák ezt a törvényjavaslatot". Most legitimációs kérdéseket is feszegettek itt a hozzászólásnál, mint ahogy egy jó szakmai, politikai vitanaphoz ez illik. Majd visszamentünk '91-be, a kályhához, amikor az egészségügy átalakításáról szóló országgyűlési határozatról szóltak itt. '91 óta eltelt néhány év, többször, több kormány nekiállt, de gyakorlatilag az egészségügyi rendszeren ez nem látszott. Nem látszott annyira az 50 százalékos béremelés - elveszett a rendszerben.
Rendszerszerű átalakítás kell, amely magában foglalta a reformtörvényeket, magában foglalja most a biztosítási rendszer átalakítását. Az, hogy van-e nekünk jogunk arra, hogy ilyen léptékű változtatást tegyünk, mert nem tartottuk be a választási ígéreteinket, furcsa kérdés. Még jó, hogy itt ülnek azok, akik annak idején 400 százalékos béremelést ígértek az ágazatnak, az sem valósult meg. Tehát nincs mit egymás szemére vetni.
A kapacitásátalakítás kapcsán úgy ahogy, ámokfutásszerűen végigmentünk a rendszeren, ebben az egészben az volt az érdekes, hogy mindenki nagyon jól tudta, melyik az a kórház, amelynek nem szabadna olyan kapacitással, annyi aktív ággyal működni, és melyek azok az osztályok, amelyeknek a léte nemhogy segíti a betegellátást, hanem veszélyezteti. Már elment az a képviselőtársam, aki a kis kórházért emelt szót, de abban a kis kórházban 40 százalékos volt a császármetszés gyakorisága a szülészeten, míg másik kis kórházban, amelyért szintén könnyeket hullattak, 10 százalékos perinatális mortalitás volt. Ha ezeket a kórházakat meghagyjuk, akkor nem jót teszünk a rendszernek, és nem jót teszünk a betegeknek, hanem veszélyeztetjük őket.
Itt elhangzott, hogy a biztosítási rendszer nem az üzleti biztosítók malmára hajtja a vizet, nem üzleti biztosítást akarunk csinálni, megmarad a kockázatközösség, megmarad a társadalombiztosítás, egységes járulékot fizet mindenki, ezt központilag gyűjtjük be, és ezt fejkvóta szerint szétosztjuk a pénztárakhoz. Nem tudom, hol van ebben az üzlet, és hol van ebben az ellenzék által olyan sokat emlegetett pénzkivétel a rendszerből, hogy finoman fogalmazzak, eufemizáljam; mást is szoktak erre mondani újabban.
Nagyon furcsa, hogy mindig kettős mércével és kettős beszéddel illetik ezt az egész rendszert, itt már idéztek a korábbi kormányprogramból. Előttem is van egy kormányprogram, amelyben az van, hogy ezért be kell vezetni a több-biztosítós üzleti rendszert, a biztosítás átalakítása csak így oldható meg, az egész egészségügyi rendszernek ez hiányzik, ez kell. Érdekes módon, ha önök javasolják, az jó megoldás, ha mi javasoljuk, akkor csak rosszat jelent.
(18.20)
A kapacitásokhoz visszatérnék. Mit jelentett az, hogy a kapacitásokat átalakítottuk, és mit jelentett ez a biztosító számára, az OEP-kassza számára? Azt hányják a szemünkre, amit mindig, hogy ha veszteséges volt a biztosítási kassza, akkor az volt a gond, hogy nem tudunk jól dolgozni, rosszul állapítottuk meg. Ha a gyógyszerkasszát nem tudtuk betartani, akkor rosszul gazdálkodott az OEP. Most, hogy a gyógyszerkassza nyereséges, akkor azt vetik a szemünkre, hogy miért nyereséges a gyógyszerkassza.
Kétségtelen, nem biztos, hogy a kasszanyereség dicsőség a rendszerben, az jelenti azt, hogy nem jól használjuk a forrásokat, kevés forrás van, és így van megtakarítás, és nem jut annyi a betegellátásra, mint amennyi kellene. De ha azt nézzük, hogy végre az OEP helyzete stabilizálódni látszik, a gyógyszerkassza megoldódott, és itt visszatérnék arra, hogy az egekig magasztosult gyógyszergyártókkal történő megállapodás eredményeként a következő kormányzatnak közel 50 milliárdot kellett betenni a gyógyszerkasszába, akkor nem biztos, hogy jó volt az a megállapodás. (Dr. Mikola István: Mert megszüntettétek!) Nem akarunk minden évben 50 milliárdot betenni, csak azért a költségvetésből.
Az egy nagyon furcsa okoskodás, hogy most pozitív a kassza, majd akkor úgy lett nullszaldós a kassza, hogy a költségvetés kipótolta az emberek által befizetett adókból és járulékokból.
Nem kérdeztük meg a társadalmat. Volt egyszer egy huszonegy lépés, amit végigbeszéltünk itt, a parlamentben, aminek a bevezetése egy olyan változást hozott az egészségügyben, hogy biztosítási alapra helyeztük az egészségügyet; az kap ellátást, akinek van biztosítási jogviszonya, aki fizet vagy utána a költségvetés fizet. Ez egy olyan döntő lépés volt az egész átalakítás mozzanatában, ami meghatározta, és ami pozitívvá tette az OEP-kasszát. Ha ez nem jó lépés, akkor nem tudom, mi a jó lépés. Ebben egyetértettünk, egy időben, most úgy látszik, hogy ez is már megkérdőjeleződik.
Volt a Zöld könyv, volt egy vita. Most van egy vita erről a törvénytervezetről, pontosabban a koncepcióról, mert beterjesztett törvénytervezet még nincs. Az, hogy ilyen sokára került a parlament elé ez a törvénytervezet, annak köszönhető, tisztelt képviselőtársam, hogy a szocialista frakció nem kívánja feladni minden esetben az elveit, ragaszkodik egy csomó olyan dologhoz, amit megvéd a koalíciós tárgyalások során. Ezért tartott sokáig a területi vita. Ezért tartott sokáig a törvény beterjesztése, és ezért tűnik úgy, hogy nagyon lassan megy a dolog.
Egy csomó elvhez ragaszkodnánk, és egy csomó elvet szeretnénk megvalósítani, szeretnénk viszontlátni ebben a törvényjavaslatban, és ma este is lesz még erről egyeztetés. Tehát egyeztetünk, tárgyalunk, és nem adjuk fel az elveinket, és nem kívánjuk teljes mértékben minden eddigi elképzelésünket feladni.
Az, hogy a biztosítási rendszert ilyen módon szeretnénk megcsinálni, ahogy ebben a koncepcióban le van fektetve, az nem jelenti azt, hogy ha önöknek a törvény tárgyalása kapcsán lesznek jó javaslataik, azokat ne fogadjuk be. Csak egy példát említenék. A Gyógyszerész Kamara a koncepcióval kapcsolatosan adott egy véleményt, s ez már visszaköszönt a következő tervezetben, tehát elfogadjuk a szakmai szervezetek véleményét, ha az jó, és befogadjuk. Nem úgy megyünk előre, ámokfutásszerűen, mint képviselőtársam mondta, és nem deform, hanem mégiscsak reform lesz ennek a vége.
Mikola képviselő úr helyeslően bólint, úgyhogy köszönöm szépen a helyeslését. (Dr. Mikola István: Abszolút! - Derültség.) Ezt szeretnénk a továbbiakban is, hogy ilyen módon legyen ez a törvényalkotás kapcsán.
Végezetül még egyszer szeretném azt mondani, hogy ez a biztosítási rendszer a parlamentnek komoly szerepet ad. Meghatározza a járulék nagyságát, a beszedés módját, az elosztás módját, az alapcsomagot. Tehát nem az lesz, hogy a biztosító kénye-kedve szerint történik itt minden, hanem igenis a parlament fog rátekinteni egy csomó dologra, és nem rosszat akarunk az ellátórendszernek, és nem rosszat akarunk az embereknek, hanem olyan ellátást szeretnénk, ami minőségileg jobb és hatékonyabb.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés