DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársam, a parlamentben tiszteljük a meghozott törvényeket, az alkotmányt is, az önkormányzati törvényt is, és a feladat- és hatásköri törvényt is. Ezek ma fixek, szilárdak, világosan elhelyezik a települések, a megyék és az országos koordinációs szint feladatait. Márpedig nem hiszem, hogy föl lehet menteni bármelyik kormányt is, ha nem ad hozzá elég pénzt, különösen ebben az évben, amikor is a Pénzügyminisztérium azzal az indokolással vont el az önkormányzatoktól, településektől és megyéktől is pénzt - megyénként 500-600 millió forintot önkormányzatonként -, mert a nem kötelező feladatok ellátására költi, sportra, civil szervezetekre, színház működtetésére, bábszínház működtetésére, sorolhatnám még ezeket a feladatok. Persze lehet így gondolkodni kultúráról, sportról, civil életről. Mi nem így gondolkozunk a Fideszben és a polgári oldalon.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés