DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szabados képviselő úr, lehet, hogy Szabolcsban ilyen kedvező a kép, majd megkérdezzük a szabolcsi képviselőket. Békésben viszont tudom tájékoztatni, hogy a vidékfejlesztési irodákban, amelyeket az FVM jelölt ki, abban gyakorló MSZP-s képviselők, politikusok az alapítók és a vezetőik, és nem egyben, hanem jó néhányban, amely ellen a megyei közgyűlés egyébként tiltakozott, mert hiszen ez a téma előtérbe került. Azt gondolom, hogy ez nem jól van így. Erről lehet beszélni, hogy ez helyes-e.

A LEADER-program kapcsán hasonlóan most fölkértek a kistérségek, mint megyei területfejlesztési tanácsot, mert kérdezi Molnár László, hogy mire való ez; például most erre, hogy a LEADER-programot szervező kistérségeknek, illetve kormányzattól kijött szervező csoportvezetőknek nem ártana találkoznia, mert a polgármesterek jó része nem érti, hogy mi történik itt. Ma az látszik, hogy nem mindenki vehet részt az alapításban, aki szeretne részt venni, mert először elosztják, hogy kik alapítják meg, és majd másodlagosan társulnak. Erről tájékoztatnak a polgármesterek, erről tájékoztatnak a csatlakozni vágyók. Nem tudom, hogy így van-e. De ezt meg fogjuk vizsgálni, számba fogjuk venni, és ha valóban Szabados képviselő álláspontján vannak a Békés megyei MSZP-s képviselők is, akkor tisztázzuk ezt a helyzetet. Mert ma óriási bizalmatlanság van a LEADER-csoportok alakításával szemben, és mindenki arról beszél, hogy az a 10 százalék adminisztratív költség, ami 200 millió forint, amiről csak zárójelben mondom, a megyei területfejlesztési tanács nyolc év alatt költött el ennyit az összes területfejlesztési adminisztrációra; ehhez képest ez a csoport fogja ezt a pénzt sokkal rövidebb idő alatt, úgymond, elkölteni. Ez ellen, azt gondolom, joggal tiltakoznak a polgármesterek, és értetlenségüket fejezik ki a civil szervezetek és a vállalkozók.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu