DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nemcsak a tegnapi napon, hanem a mögöttünk járó egy évben sokat beszéltünk a rendőrségről. Úgy érzem, ezek a viták néha előre is vittek. Nem mindig, mondjuk, de előfordult.

A mai napirend előtti felszólalás tárgya részben a köztársasági elnök úr megszólalása volt. Tegyük hozzá, nem szokás ebben a Házban a köztársasági elnök megnyilvánulásairól beszélni, ugyanakkor tegyük hozzá, hogy az sem volt korábban szokás, hogy a köztársasági elnök úr olyan mélyen szálljon be a belpolitikai vitákba, amilyen módon ezt legutóbb és talán korábban is megtette. Érdemes feltennünk azt a kérdést, hogy király-e a köztársasági elnök. Király-e, aki ha megszólal, akkor az alattvalóknak nem illik vele szemben megfogalmazni a nézeteltérést, vagy pedig ha része a demokratikus közéletnek, mint egy köztársasági elnök, amennyiben megszólal, akkor igen, a politikai aréna résztvevői is elmondhatják a véleményüket.

A magam részéről úgy ítélem meg, hogy a köztársasági elnök úrnak az ünnep elején elmondott beszéde, miközben az ott elhangzott szavakkal egyet tudtam érteni, mert valóban az erőszak monopóliuma egy demokratikus országban csak az államnak és csak a rendőrségnek van, tehát a felelőssége is nagyobb, mégis úgy látom, hogy aránytévesztés történt. Két okból. Az egyik ok, és ebben teljes mértékig egyetértek miniszter úrral, hogy nem lehet csak úgy a rendőrségi túlkapásokról beszélni, hogy közben ne beszélnénk arról, nemcsak hogy milyen törvényellenes cselekedetek voltak Budapest utcáin, hanem arról, hogy mi volt azoknak az estéknek a tétje. (Az elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idő lejártát.) Ajjaj, közben az időm lejárt. Annak a tétje az alkotmányos rend megőrzése volt.

(8.10)

És egy mondat, elnök asszony! A köztársasági elnök úr sem mert elmenni arra a megemlékezésre, amit a rendőrök védtek. Tehát úgy érzem, hogy egy nagyobb fajta óvatosság az elnök úr részéről is szükséges lenne.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu