DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon röviden beleszállnék ebbe a polémiába, ami a megyei önkormányzatok kapcsán kialakult. Molnár képviselőtársam, tényleg azt gondolom, jobbító szándékkal tette meg észrevételét, és hadd tegyem meg én is második ciklusban megválasztott megyei jogú városbeli képviselőként.
Azt gondolom, hogy alapvetően a rendszer szorul átalakításra, és erre utalt képviselőtársam is. Hiszen azon a logikán, amit Bánki képviselőtársam említett, fel lehetne tenni azt a költői kérdést is, hogy viszont ha így van, akkor meg a megyei jogú városokban lakók miért nem szavaznak a megyei testületekről, és még nagyon sok mindent. De ha jól emlékszem, 2006-ban a középszint kapcsán egész konkrét javaslata volt a kormányoldalnak, így az MSZP-nek is arra, hogy hogyan alakítsuk ezt át. Akkor ezt önök vitára érdemesnek sem tartották, ezt én nagyon komoly problémának érzem.
De mindannyiunkra vonatkozik az, hogy akárki is legyen a következőkben kormányon, akárkinek is legyen ebben politikai felelőssége, azt gondolom, hogy a politikai felelősség mégiscsak közös, és ezen valamilyen kompromisszumos módon változtatni kell; legyen szó megyei jogú városokról, megyei közgyűlésekről, szerintem ez a fajta struktúra nagyon sokáig nem tartható már.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés