ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Csak azért kértem szót, mert fideszes képviselőtársaim itt a LEADER-program kialakításánál, az akciócsoportok kialakításánál ilyen elrettentő példákat hoznak. Én szeretném önöket tájékoztatni, hogy az én választókerületemben ez úgy történt, hogy minden polgármester össze lett híva, és mi igyekeztünk arra, hogy lehetőleg mindenki részt vegyen benne, illetve, ahogy a leggazdaságosabb az ott élőknek, hogy lehetőleg el lehessen érni a 2 milliót, tehát az 50 ezer főre, mindenre nagyon jól figyeltünk. Meghívtuk a fideszes, baloldali, jobboldali, semleges és minden más beállítottságú polgármestert, el is jöttek, ugyanakkor az egyik LEADER-csoportnál például olyan furcsa dolog történt, hogy épp az a jobboldali polgármester, aki ott volt, azután elkezdett szervezni. Ráadásul az alakuló ülést a sajtóban meghirdettük, tehát bárki jöhetett nyilvánosan, és utána volt egy időszak, tíz nap - lehet, hogy nem pontos a dátum, tíz nap -, amikor bárki bejelentkezhetett, nem kellett hozzá semmilyen ajánló, tehát felvették. Csodák csodája, épp az a jobboldali polgármester, aki tagja volt ennek meghívottként, és be is szállt ebbe a csapatba, az nekiállt, és ő még el is mondta büszkén, hogy ő politikai alapon próbál szervezni, és nem voltak annyira konstruktívak, hogy bejelentkezzenek ebbe a csoportba, ő külön ellen LEADER-csoportot próbált szervezni, és most ebből megy a balhé.
Én bízom benne, önkormányzatok nincsenek is benne, csak vállalkozók és civil szervezetek, tehát a törvénynek sem felel meg, tehát máshol is vannak ilyen dolgok. Én azt hiszem, hogy ez nem jellemző, amit mondanak. Lehet, hogy ott vannak ilyen példák, de én azt hiszem, hogy ez a LEADER épp az összefogásról szól. És hogyha egy térségben nem sikerül az összefogás, abban szerintem mindenkinek megvan a felelőssége, az ott dolgozó képviselőknek is felelőssége van, az épp a LEADER-programban bukik meg, aki nem az összefogást keresi ebben, hanem az egymás kiszorítását.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés