BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Én magam most ebben a második megszólalásban a helyi önkormányzatok normatív hozzájárulásaihoz szeretnék értékelő megjegyzéseket fűzni, és örülök, hogy nem sokkal Borsos képviselő úr után kaptam szót, mert némiképp vele is vitatkozva fogalmazom meg, amit mondani akarok.
Elismerve és elfogadva azt az alapigazságot, hogy ha egy normatíva nem emelkedik, miközben van árnövekedés, akkor ott értelemszerűen relatív elértéktelenedéssel nézünk szembe, tehát ezeknek a szociális ellátásoknak, gyermekjóléti ellátásoknak valamelyest értéktelenedésével van dolgunk akkor, amikor ezt a listát, ami a helyi önkormányzatok szociális célú normatíváiról szól, végigtekintjük.
Azzal akartam kezdeni, amit mondok, hogy meglehetős nyugalom vagy csend van ezek körül a normatívák körül. Az idén - minden relatív - valószínűleg abból indulok ki, hogy tavaly vagy tavalyelőtt milyen nagyon is hangos és nagyon is izgalmas problémák álltak elő többek között vagy elsősorban a bentlakásos intézmények normatívái körül. Kifejezetten az emelt szintű normatívára gondolok, ami az idősotthonokban élőket is rendkívüli módon izgatta, mert a kormány eltervezte, hogy ezeket a típusú támogatási formákat megpróbálja csökkenteni, visszavágni.
(17.40)
De szeretnék sorban haladni, ezért ott kezdem, hogy hogyan is változnak a szociális és gyermekjóléti normatívák az alapellátásban. Szám szerint 13 ilyen normatívát találunk a 3. számú mellékletben, és ha végigbogarásszuk őket, az első, amit megállapíthatunk, hogy sok változás nincsen. Ezeknek a normatíváknak a többsége vonatkozásában - szám szerint 8 vagy talán még több - forintra-fillérre ugyanazokat az összegeket találjuk, amik az idei költségvetésben is szerepeltek.
Ha megnézzük, hogy a gyermekjóléti központ mennyivel van támogatva, az ugyanaz a 2340 ezer forint, mint idén volt, vagy a falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás mire számíthat jövőre, ugyanez a 2 237 300 forint. A támogató szolgálatoknál is változatlan az összeg: 8 millió forint támogatásra számíthat egy ilyen szolgálat, bár itt már ki kell térnem arra, hogy lényeges változás, hogy megszűnt ennek a feladatnak a kötelező jellegű előírása a szociális törvényben. Ilyen módon szerintem nyitott kérdés, hogy hány önkormányzat, illetve hány civil szervezet fog jövőre ilyen szolgálatot továbbra is működtetni.
És változatlan a közösségi ellátások után járó támogatás, valamint az utcai szociális munka normatívája. Ezekkel csak az a baj, hogy a szociális törvény legutolsó módosítása során az ezzel kapcsolatos kötelezettséget rendesen föltoltuk, tehát egy magasabb lélekszámú településszinthez kötöttük ezeknek a létrehozását, amiből megint az következik, hogy vélhetőleg olyan önkormányzatok, amelyek ennek a határnak alatta lesznek, megfontolják, hogy ilyet tartsanak-e fönn vagy nem, ha egyáltalán létrehozták. Mert mindannyian tudjuk, hogy ez volt az alapvető probléma, hogy hiába írta elő a törvény a feladatot, nagyon sokan nem hozták létre.
És teljesen változatlan az időskorúak nappali intézményi ellátása: itt 150 ezer forintos fejkvóta, normatíva szerepel. A pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátásával kapcsolatban ugyanez a 220 ezer forint, illetve a fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátása is változatlan. Ami ebben a csomagban változik - és tényleg változik -, és egybecseng azzal, amit itt a közelmúltban a szociális törvény módosítása során megcsináltunk, az két tétel: a szociális étkeztetés és a házi segítségnyújtás.
Tisztelt Borsos Képviselő Úr! Ha végignézi ezeket a számokat, akkor ezeken a sorokon tényleg megtalálja azt a plusz 1,5 milliárd forintot, illetve 4 milliárd forintot, amiről beszélt a szociális tárca, amit ilyen módon beleépített ebbe a támogatási formába, méghozzá differenciáltan, és szerintem ez is egy nagyon jó irány. Amikor tavaly-tavalyelőtt olyan nehezen boldogultunk a már említett emelt szintű bentlakásos intézmények normatívájának elrendezésével, akkor indult el a gondolkodás abba az irányba, hogy differenciáljuk a szolgáltatást igénybe vevő jövedelme, az általa fizethető térítési díj mértéke szerint az állami támogatás mértékét is. Tehát oda adjunk magasabb állami támogatást, ahol az érintett szolgáltatást igénybe vevő egyén személyi jövedelmi helyzete rosszabb.
Ezt csinálja meg idén ez a javaslat, amikor háromféle kategóriát alakít ki, például a szociális étkeztetésnél, ahol a nyugdíjminimum 150 százalékát nem haladja meg a jövedelem, ott lesz a legmagasabb az állami támogatás, 92 500 forint; ahol 150 százalék és 300 százalék között van, ott átlagos 82 ezer forint, ami nagyon-nagyon közel van ahhoz a szinthez, ami az idei támogatás volt - egészen pontosan 81 200 forint -; és ahol magasabb a jövedelem, tehát tehetősebb emberről van szó - egészen pontosan a nyugdíjminimum 300 százaléka feletti jövedelem esetén -, némiképp alacsonyabb ez a támogatási összeg, csak 65 ezer forint. Azt gondolom, hogy ez igazságos irányú differenciálása ezeknek az állami pénzeknek.
És hasonlóképpen: bár csak két lépcsőben differenciál a javaslat a házi segítségnyújtás tekintetében is, ott idén 111 500 forint volt az állami segítség, jövőre pedig ha valaki a szegényebb, alacsonyabb jövedelmű kategóriába tartozik, akkor 275 ezer forint jár utána, míg a magasabb jövedelműeknél 173 700 forint. Azt gondolom, hogy ezekre az összegekre nemcsak azt nem lehet mondani, hogy nem tartanak lépést az inflációval, hanem ezek ezekben a preferált szolgáltatásokat illetően lényegesen magasabbak is, mint az ideiek.
Ami a szakellátást illeti, ott is a normatívák többsége változatlan, így a gyermekvédelmi különleges ellátás, speciális ellátás esetén továbbra is a legmagasabb, 950 ezer forint, a demens betegek bentlakásos intézményei esetén 800 ezer, és hasonló differenciálási szempontot alkalmaz már az átlagos ápolást-gondozást nyújtó bentlakásos intézmények esetén a javaslat ugyanúgy, mint ahogy tettük ezt két éve az emelt szintű vonatkozásában.
Azt gondolom, hogy ezek elfogadható dolgok, és azt tapasztalom, hogy igazából nem dörömbölnek ezek az intézmények most amiatt, hogy ellehetetlenülne a működésük, ha ezek a normatívák életbe lépnek. Változatlan a hajléktalanok átmeneti intézményeinek normatívája. És befejezésül: a gyermekek napközbeni ellátásával kapcsolatban változatlan valamennyi normatíva, így a bölcsődei ellátás is, ahol a javaslattevő nem számol érdemleges férőhelybővítéssel, amire viszont véleményem szerint nagy szükség lenne.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ennyiben tudtam gyorsan összefoglalni mindazt, amit a szociális és gyermekvédelmi normatívákkal kapcsolatban fontosnak tartottam elmondani. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés