DR. FAZAKAS SZABOLCS (Európai Szocialisták Párja): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm a szót, köszönöm a lehetőséget, hogy a magyar költségvetés vitája kapcsán beszámolhatok önöknek két olyan, közelmúltban született brüsszeli döntésről, amelyek közül az egyik azonnal, a másik pedig hosszabb távon fogja a magyar gazdaság és a magyar költségvetés helyzetét befolyásolni.

Az egyik - talán hallottak róla -, hogy tegnap Strasbourgban az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament álláspontját az Európai Unió 2008-as költségvetésével kapcsolatban, így megnyílt az út a Tanáccsal folytatandó együttműködésre, megnyílt az út ahhoz, hogy az együttdöntési eljárás keretében még az idén létrehozzuk az Európai Unió 2008-as költségvetését.

Ebből a legfontosabb hír számunkra az, hogy a 2007-13-as kereteken belül azok a strukturális alapok, amelyek például kohéziós alap formájában a magyar gazdaság európai felzárkózásához szükségesek, rendelkezésre fognak állni. Emellett elmondanám, hogy az is egy nagyon fontos döntése volt az Európai Parlamentnek, hogy miután úgy tapasztalja, hogy a Bizottság nem kellő hatékonysággal, egy kicsit túl bürokratikusan jár el az operatív programok elfogadásánál, ezért a Bizottság adminisztratív költségvetésének egyharmadát tartalékba helyezte, amelyet akkor fog csak felszabadítani, ha a Bizottság beszámolt arról, hogy az operatív programok elfogadása - és itt megjegyzem, hogy a magyar operatív programokat már kora ősszel elfogadták, de sok más országnál még gond van - rendben megtörtént.

Emellett az Európai Parlament úgy döntött, hogy két olyan nagyon fontos politika, program számára szeretne forrást keresni, amelyek egy évvel ezelőtt, amikor a 2007-13-as irányelveket összeállítottuk, még nem jelentkeztek forrásigénnyel. Az egyik a Galileo-program, ahol abból indultunk ki, hogy a nagy nyugat-európai vállalatok majd felvállalják ezt a programot, és saját eszközeikből megvalósítják. Mára kiderült, hogy ez a PPP, a Public Private Partnership e területen nem megy, nekünk pedig érdekünk, hogy ez a program megvalósuljon, ezért az Európai Parlament erre a programra is 2,4 milliárd eurót szeretne a jövőben egyéb területekről elkülöníteni.

A másik, ami Magyarországnak két szempontból is fontos, az Európai Technológiai Intézet. Egyrészt azért, mert a kutatás-fejlesztés terén mi mindig is élen jártunk, másrészt mert jogosan igényeljük, és reményünk van arra, hogy ennek a technológiai intézetnek a székhelye talán Budapest is lehet. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, előbb a forrásokat kell ehhez az intézethez biztosítani, az Európai Parlament jövő évi költségvetésében ezt is előirányozza.

A másik, hosszabb távon számunkra ható kérdés az, hogy mint jeleztük, tavaly, amikor a programot elfogadták, a 2007-13-as költségvetési irányelveket, akkor megállapodtunk arról, hogy 2007-2009 között az európai költségvetést gyökeresen át kell alakítani, magyarul: meg kell reformálni. Mind a kiadási, mind a bevételi oldalnál az Európai Parlament kulcsszerepet játszik, és ez nagyon fontos nekünk, mert az Európai Parlament azért kapja ezt a szerepet, mert ő a nemzeti parlamentekkel, így a magyar parlamenttel is szorosan együttműködve tudja ezt a feladatát betölteni.

Most, hogy megvan a jövő évi költségvetés, nekiveselkedünk ennek a nem könnyű programnak. Mi, új országból jöttek csaknem türelmetlenül sürgetjük az európai partnereinket, hogy ha látjátok a problémákat, miért nem léptek, miért nem reformáljátok meg, miért nem változtatjátok meg. Erre azt a választ kapjuk, hogy Európában kétszer mérünk, mielőtt egyszer vágnánk, komoly szakmai munka előzi meg ezt a lépéssorozatot, amit most elindítunk. Ennek a szakmai munkának egy nagyon fontos része, hogy minden kérdésről igen komoly, úgynevezett hatástanulmányt készítünk, majd amikor ezek alapján tényleg tisztán, világosan látjuk, hogy hol, miben gyökeredzik a probléma, hogyan kell azt megoldani, akkor kezdjük el a nagyon hosszú társadalmi, politikai egyeztetést.

Ez az az eljárási rend, ami az Európai Unióban már ötven éve szokásos, ez az, amihez mi magunk is örömmel csatlakozunk, és nagyon is bízunk benne, hogy ha ez így megy tovább, akkor mind a kiadási oldalon, mind a bevételi oldalon sikerül az elkövetkező két évben egy olyan költségvetést összeállítani, amelyik a jövőben, tehát 2013 után is biztosítja az Európai Unió fejlődését, ezen belül a hazánk számára olyan fontos felzárkózási forrásokat.

Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm, hogy ezeket önöknek elmondhatom, és biztosíthatom önöket, hogy mi az Európai Unió oldaláról mindent megteszünk, hogy az Európai Unió költségvetése összhangban legyen, és szolgálja hazánk érdekeit.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu