DE BLASIO ANTONIO (Európai Néppárt - Európai Demokraták): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2004-2006 közötti európai uniós programok lassan lezárulnak. Az Európai Bizottság 2008-ban elkezdi a 2004-2006 közötti uniós pénzek átvilágítását.
Az utólagos értékelésnél a Bizottság nemcsak azt ellenőrzi, hogy a számla jól lett-e kitöltve, hanem azt is, hogy a pályázati mechanizmus hogyan működött a különböző fázisokban. Az esetleges hibák nem maradnak következmények nélkül. Az ÁSZ-jelentés már most rávilágít arra, hogy mind a közlekedési, mind a környezetvédelmi projekteknél, azaz a nagy kohéziós projekteknél jelentős költségtúllépések jelentkeztek. Fennáll tehát annak a veszélye, hogy a magyar államnak itt a juttatott támogatások egy részét vissza kell fizetnie, vagy egyszerűen a Bizottság levonja azt a később kiutalandó pénzösszegekből.
2007-13 között új uniós büdzsével, új prioritásokkal indított az Európai Bizottság. Az EU kiadásaiban az utóbbi években strukturális változások figyelhetők meg. Évről évre csökken a mezőgazdasági kifizetések aránya, és növekszik a fenntartható növekedést segítő és a foglalkoztatást bővítő területek támogatása.
A 2008-as magyar költségvetés nem igazán követi az európai trendet, hiszen a munkanélküliségi ráta egész Európában csökken, csak nálunk növekszik rohamosan, hiszen jelenleg ez 7,4 százalék. A gazdasági növekedés üteme is az újonnan csatlakozott 12 ország közül hazánkban a leggyengébb. Magyarország hétéves uniós büdzséje az Új Magyarország fejlesztési tervben és a nemzeti vidékfejlesztési tervben kerül elosztásra. Az uniós támogatások elnyeréséhez tetemes önerő is szükséges. Amennyiben a magyar gazdaság nem tud megfelelő növekedést felmutatni, és a kormány továbbra is a gazdaságfejlesztési program beindítása helyett azon fáradozik, hogyan nehezítse meg a gazdasági szereplők életét, akkor képtelenség lesz az elvárt önerőt bármilyen módon kigazdálkodni.
Az ÁSZ az EU-s önerőalap működését is kritizálja. Az alap felhasználási szabályainak folyamatos változtatgatása jogbizonytalanságot eredményez, és újabb táptalaja a kiskapus rendszernek, azaz a korrupciónak. Az elmúlt hónapok korrupciós ügyei, gyanús ügyei miatt beszélnem kell ismét az uniós források jogszerű, kiszámítható és demokratikus elosztásáról, valamint hatékony és átlátható felhasználásáról is. A teljes átláthatóság megvalósítása még mindig várat magára. Az átláthatóság nemcsak azt jelenti, hogy az adatok nyilvánosak, hanem azt is, hogy a költségvetés döntéshozatali, felügyeleti rendszere is átlátható. A rendszerben mindenki tudja, hogy ki kinek tartozik elszámolással, és ki minek a felelőse.
A tavalyi költségvetési vitában elmondottakhoz képest nemigen változott a helyzet. Ezt támasztja alá az Állami Számvevőszék 2007. októberi véleményének 127. oldalán olvasható, az európai uniós költségvetési fejezet kezeléséről szóló megállapítása is; idézem: "Az uniós előirányzatok felhasználása során való felelősségnek a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló '49. évi XX. törvény 27. §-a alapján történő közvetlen ellenőrizhetősége nem tud érvényre jutni." Az uniós pénzeket tehát nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, mert az NFÜ elnöke és az önkormányzati és területfejlesztési miniszter hatásköre és jogköre között átfedések vannak. Átláthatatlan a felelősség megoszlása.
A jelenlegi szabályozás alapján az alá- és a fölérendeltség felelősségi és elszámoltathatósági kötelezettsége kaotikus, nincs egyértelműen szétválasztva. Így az Állami Számvevőszék megállapítását folytatva mindez megnehezíti az uniós támogatások költségvetésben történő felhasználása során a felelősségi szabályok érvényesülését, és a nemzeti fejlesztési terv végrehajtásának nyomon követését.
Ebben a felelősségi hierarchiában pedig még nem is beszéltünk a pénzügyminiszter elszámoltathatóságáról, csak egyszerűen egy alá- és fölérendeltségi viszonyról. Továbbra is a legfontosabb az objektív felelősségvállalás bevezetése lenne. Ahhoz, hogy a strukturális források eljussanak az elmaradott térségekbe, arra van szükség, hogy az uniós források Magyarországon is jogszerűen, kiszámíthatóan és demokratikusan kerüljenek elosztásra.
Közös célunk, hogy a strukturális pénzek elköltése minőségi, hatékony és fenntartható változást eredményezzen a támogatott térségekben, ezért a kormánynak kötelessége elutasítani a jelenleg folyó pártpolitikai rendszeren alapuló osztogatást.
Az uniós pénzekkel kapcsolatos szabálytalanságokra és azok orvoslására javaslom mind az Állami Számvevőszéket, mind a helyi OLAF-irodát jobban bevonni az ellenőrzésbe. Ajánlásaikat, javaslataikat kötelezően meg kellene vitatni az Országgyűlésben, és arra érdemben, azaz törvénymódosítással, törvényhozással kellene reagálni. Amennyiben ezen intézmények valamelyike korrupciógyanús esetet talál, ezen információ átadásakor kötelezően el kellene indítani az adott eljárást. Ezzel a lépéssel valójában elejét lehetne venni a magyar mutyizásoknak.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés