DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Surján képviselő úrral egyetértek abban, hogy ez egy olyan ügy, amelyben értelmes párbeszédet kellene folytatni, és hogy a forrásokat is növelni kell. A szakképzési és felnőttképzési támogatásokat 25,7 milliárd forintról 33 milliárdra emeltük, tehát van növekmény ezen a területen - hogy most ez elég vagy nem, arról lehetne persze külön beszélni.
(10.10)
De egy dologra hadd hívjam föl a figyelmet, és ebben azt gondolom, hogy sokat tehetnénk valamennyien, hogy ma még nem mindenki számára természetes az, hogy csak akkor fog tudni munkához jutni vagy jobb minőségű munkához, ha valamilyen képzésben felnőttkorban is részt vesz. Nem egyszerű ezt elfogadtatni a társadalom széles csoportjaival. Ebben van tennivaló, és ha erre nézve van javaslata akár az európai képviselőknek, akár az ellenzék tisztelt képviselőinek, azt gondolom, erről lehet értelmes párbeszédet folytatni. Én személyesen is pártolom, azzal együtt is, amit Simon elnök úr elmondott. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés